Te milyen élethelyzetben vagy?
Az első és talán legfontosabb az az, hogy megnézd, te milyen anyagi és élethelyzetben vagy. Erre azért van szükség, mert nem mindenkire van ugyanakkora hatással ugyanaz a pénzügyi veszteség.
Ha valakinek széles befektetési portfóliója van és mellette nagy tartaléka, az nagy biztonságot ad. Így ha az egyik befektetése (pl. egyfajta részvény) felét elbukja, akkor sem éri nagy csapás a szerteágazó befektetéseinek hála. Ugyanakkor ha ugyanezt te bukod el úgy, hogy csak ez az egy befektetésed volt, az komoly veszteség. Főleg, ha a családi házatok árára összegyűjtött összeg felét buktad el.
Mindenkinek mások a prioritásai, élethelyzete és a céljai is. Épp ezért (ahogy a fenti példa is mutatja) ugyanaz a befektetés közel sem jelent ugyanakkora kockázatot mindenkinek. Pontosan ezért van az is, hogy nincs olyan, hogy tökéletes, mindenki számára egyaránt legjobb befektetés. Ezt el kell felejtened. Ha ezt megérted, máris sokat tanultál a befektetésekről. De mindenképp javaslom még, hogy olvasd el Szendrei Ádám cikkét, melyben leírja, hogyan kell okosan befektetni.
Így csökkentheted a befektetésed kockázatát
Ahogy már említettem, nagyon fontos a befektetéseknél, hogy diverzifikálj, azaz apró részekből álljon össze a nagy befektetési portfóliód. Ez azért jó, mert azáltal, hogy sokféle befektetésed van, ha bármelyikkel gond adódik, csak minimálisan fogja befolyásolni a teljes portfóliódat. Ezt pedig érdemes nem csak a részvényeknél megfogadni. Nyilván minél nagyobb összeget tudsz befektetni, annál többféle befektetésed lehet, annál több lábon fog állni a portfóliód. Így el tudod érni, hogy ha az egyik láb megbicsaklik, akkor még stabil marad a befektetési portfóliód.
Befektetői kockázatok
Már beszéltünk róla, de most kifejtem, hogy miért fontos nem csak a várható hozammal, de a lehetséges veszteségekkel is foglalkoznod. Lássuk, milyen kockázatokat kell mérlegelned befektetés előtt!
- Likviditási kockázat: Azt jelenti, hogy milyen gyorsan tudsz hozzájutni a pénzedhez, ha kiszállnál.
- Partnerkockázat: Ne add oda bárkinek a pénzed. Főleg ne a portfóliód nagy részét.
- Devizakockázat: Ha más pénznemben nyilvántartott eszközbe fektetsz, akkor számolnod kell a devizák közötti árfolyammozgással.
- Árfolyamkockázat: A befektetésed értékének esetleges csökkenése. Részvény és ingatlan is lehet ilyen.