A füst elvezetésének problémái
Legfőképpen fatüzelésű kályhák, kazánok esetén jellemző, hogy nemkívánatos korom- vagy kátrányréteg keletkezik a kéményben. A lerakódás a nem megfelelő szellőzés eredménye, hiszen ilyen esetben a forró égéstermék nem jut ki a szabadba, hanem lerakódik a kémény falára. Ennek mértékét a megfelelő mértékű huzaton kívül befolyásolhatja a kémény keresztmetszetének nagysága és felületének érdessége is. A kátrány képződését a túl rövid kémény, a vízszintes füstcsövek nagy aránya és a könyökidomok is elősegítik.
A tüzelőanyag minősége
A magas nedvességtartalmú tüzelőanyag szintén elősegíti a kémény kátrányosodását, hiszen például a nedves fa alacsony hőfokon, nagy füstképződés mellett ég, amelynek jelentős része a csövekben koromként rakódik le. Emiatt a tüzelőanyagot mindig érdemes fedett, száraz helyen tárolni felhasználás előtt. Természetesen az emberi tényező mellett sem szabad elmenni, ugyanis gyakran a tulajdonosok nem megfelelő használati szokásai miatt nem képződik megfelelő huzat, és emiatt képződik túlzott mennyiségű kátrány.
Mivel előzhető meg a korom képződése?
A fenti problémák mellett, de azok hiányában is érdemes koromtalanító, égésjavító adalékanyagot használni a korom- és kátrányképződés megelőzése érdekében, de természetesen a segítségükkel a már megkezdődött folyamat is visszafordítható. Adalékanyag alkalmazásával a tűztérben, a füstjáratokban és a kéményben található kén, kátrány, korom és egyéb szennyező anyagok fellazulnak és leválnak a kémény faláról, így az évente esedékes kéményseprések között is tisztán tarthatók a füst elvezetésére szolgáló járatok.
A koromtalanító használata
A koromtalanító és égésjavító adalékanyagokat egyenletesen, vékony rétegben kell a parázsra szórni, hogy könnyebben elégjenek, majd a tüzet felszítani, hogy a kéménybe kerülve kifejthessék jótékony hatását. Alkalmazását követően – 4-5 nap elteltével – a leváló szennyeződések a hamuval együtt egyszerűen eltávolíthatóak. Kátrányosabb kályhák, kazánok esetén érdemes gyakrabban használni, de 2-3 hetente történő alkalmazásával garantáltan tisztán tarthatók a füst elvezetésére szolgáló járatok és csövek. Ezzel mindenképpen javul az égés hatásfoka, a tűzveszély csökkenésével pedig biztonságosabbá válik az otthon.