Összes téma Tisza-tó fejlesztések Hírek Program Tisza Tisza-tó élmények Tiszanána strand Tisza-tavi hírek hajózás kerékpározás

Álomszép lett Tiszanána Álompartja: mutatjuk a képeket!

Tiszanánán idén fejeződött be a strand és a kikötő fejlesztése, és továbbra is hű maradt a nevéhez a Tisza-tó egyik legvarázslatosabb partja.

Tiszanána, a fejlődő település

Tiszanána nagy lépésre vállalkozott, amikor tervezni kezdte a meglévő kikötő és strand fejlesztését azzal a céllal, hogy a települést a Tisza-tó egyik kiemelt turisztikai célpontjává fejlessze. A feladat számos kihívást tartogatott, hiszen olyan szolgáltatás-kínálat színvonalához kell illeszkedni, mint például Tiszafüred vagy Poroszló attrakciói. A fejlesztések alapját az iszapkotrás és tereprendezés jelentette, ami nem csak a kikötőbővítést alapozta meg, hanem a strand vízminőségét, élvezhetőségét is javítja. A tervek között szerepel a turisták, strandolók, vízi úton érkezők számára nyújtott szolgáltatások bővítése, ehhez elsőként új recepciós és szolgáltató épület létesült. Egyre többen érkeznek a Tisza-tóra kerékpározni, vagy túrázni, így egyre fontosabb szerepet kap ez a típusú infrastruktúra. A projekt keretében megújultak a sétautak és gyaloghidak is. Elkészült egy kis, tájképhez illeszkedő kilátó, amelyről be lehet látni a kikötőt, a strandot és az élő Tiszát.

A fejlesztések segítségével Tiszanána a tó egyik legjelentősebb kikötőjévé válik és jelentős számú új hajót tud majd befogadni, tárolni és szolgáltatásai segítségével a vendégek ellátása is egyre komolyabb szerephez jut. Ez várhatóan áttörést fog hozni a látogatottságban és katalizálni fogja a magánvállalkozók turisztikai fejlesztéseit is. A fejlesztések révén mind a lakosság, mind az ide látogató turisták magasabb szintű szolgáltatásokat tudnak igénybe venni, hogy a vendégkör véleménye alapján a jó hírnév hosszú távú hatásokat, és még több látogatót eredményezzen.

Az egyik legkülönlegesebb strand: az Álompart

A dinnyésháti üdülőterület a falu zajától távol, a folyó mellett, csendes környezetben várja a fürdeni vágyókat. A nyugodt vizű, fokozatosan mélyülő, homokos partszakaszon kisgyermekes családok is biztonságosan strandolhatnak. A füves, ligetes természeti környezetben a kihelyezett nyugágyakon lehet hűsölni a fák vagy a napernyők árnyékában.

A dinnyésháti strand területén horgászcsónak és kerékpár mellett immár kajak és vízibicikli-kölcsönzésére is van lehetőség.  A strand mellett elkülönülve, de mégis közel egy nagy területű kikötő várja az aktív kikapcsolódás kedvelőit, a romantikára vágyókat pedig kézzel húzható átkelő-komp viszi át a szomszédos apró szigetre. A zárt medencévé is alakítható, mobilis stég a fiatalok kedvence lett. Dinnyéshát jelentős turisztikai célponttá nőtte ki magát, egyre inkább kiérdemli nevét: Álompart.

A romatikus tiszanánai kikötő

Tiszanána kikötője a Tisza-tó egyik legszebb létesítménye, mivel közvetlenül a folyó fő medre mellett, de attól kis csatornákkal elválasztva található. Így a halászcsónakok, kis motorosok mellett azoknak a nagyobb hajóknak is ideális bázisa lehet, amelyeket nem csak a nagy vízfelületeken, hanem a folyón is szeretnének használni. Az Abádszalóki- és a Sarudi-medence közelsége ugyanakkor tíz percen belül a tavi körülmények közötti hajózást is könnyen lehetővé teszi. A hely egyediségét az élő és holt Tisza találkozása, a kis szigetek, félszigetek és nagy tavak váltakozása adja – ezt a területet lehet a vízen bebarangolni.

Ha már kellőképpen elvarázsolt a terület, akkor nézd meg ezt a videót is, amitől garantáltan oda fogsz vágyni!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: