fbpx
Promó

Ezért fontos, hogy jó mosogató szifont válassz!

A legtöbb háztartásban nem telik el úgy nap, hogy ne kerüljön sor mosogatásra. Legyen az a reggeli kávés bögréd vagy egy vasárnapi ebéd utáni rom eltakarítás, a mosogató mindenképpen használatba kerül. Ilyenkor viszonylag kevesen gondolnak bele abba, hogy milyen sok szennyeződés folyik le a lefolyón ilyenkor. Pontosan ezért nem mindegy, hogy milyen mosogató szifont választasz! (Szponzorált cikk)

Mi a feladata egy mosogató szifonnak?

A mosogató szifon fő feladata a mosogatóvíz elvezetése, ám emellett számos más fontos feladat is hárul erre a szerkezetre. Felelős ugyanis a kellemetlen szagok visszaáramlásának megakadályozásáért, valamint a nagyobb szennyeződéseket felfogásáért is. Ahhoz azonban, hogy ezeket a feladatokat maradéktalanul el tudja látni, érdemes körültekintőnek lenni, amikor mosogat ó szifont rendelsz.

Milyen az ideális mosogató szifon?

Léteznek burás, íves, valamint hattyúnyakas kialakítású szifonok is, amelyek mind ideálisak, ám természetesen nem mindegy, hogy az adott helyre melyiket választod. Első körben mindenképpen a műszaki paramétereket kell figyelembe venni, hiszen máris könnyedén leszűkíthető a kör például azzal, hogy egy-vagy kéttálcás mosogatóról van-e szó. Emellett pedig figyelembe kell venni azt is, hogy ha egy mosogató eldugul, abban általában a szifon a ludas. Éppen azért annak érdekében, hogy ne küzdj folyamatosan ezzel a problémával, olyan méretű szifont kell választani, amelynek a teljes keresztmetszete át tud öblítődni, vagyis kicsi a lehetőség a lerakódásra. Ehhez ideális, ha ennek a szerkezetek a teljes keresztmetszete legalább DN40. Emellett érdemes kerülni a megfelelő áramlást lassító kosz- és zsírcsapdákat is a szifonban, vagyis minél egyszerűbb a felépítése, annál jobb. Ha ezek a feltételek teljesülnek, a mosogató szifon öntisztító lesz és csak kevés esély marad a dugulásra.

Abban az esetben, ha egy szifonba mosogatógép vagy mosógép is van bekötve, érdemes kétkamrás összekötő csövet használni, ugyanis ez a mosogatógépből érkező vizet a szifon felé tereli és nem kell amiatt aggódni, hogy a mosogatótálcában köt ki a koszos víz.

Szempont lehet a helytakarékosság is!

Az univerzálisan beépíthető, helytakarékos szifonok amellett, hogy könnyítik a szerelést, az ideális beépítést is lehetővé teszik. Helytakarékosság szempontjából sokan választják azt a megoldást, hogy egy passzoló méretű gégetömlővel oldják a bekötést, ám ez hosszú távon nem kifizetődő. Ugyanis a bekötőcső bordázatában nagyon könnyen lerakódnak az apróbb szennyező anyagok és ételmaradékok.

Ha az ideális mosogató szifont szeretnéd megrendelni és szívesen szétnéznél egy széles kínálatban, akkor a Gépészcentrum webáruházát javasoljuk!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: