fbpx
Promó

Vegán gazdi, vegán kutya?

A veganizmus bár nem új keletű dolog, napjainkra azonban valódi divatirányzattá vált. Egyeseknek azonban nem elég az, hogy saját maguk elbúcsúznak az állati eredetű élelmiszerektől, hanem ugyanezt várják el házi kedvenceiktől is. Ez vajon észszerű döntés vagy őrültség? (Hirdetés)

A jó ügy érdekében

A veganizmus egyik alapelve, hogy úgy éljük az életünket, hogy azzal ne ártsunk más élőlényeknek, főként az állatoknak. Ezért kerülendő minden olyan élelmiszer, ami állati eredetű, beleértve a húst, a tejtermékeket, de még a mézet is. Az emberek számára ez pedig teljességgel betartható, hiszen mi mindenevők vagyunk. A bökkenő csak az, hogy a kutyák alapvetően ragadozók, vagyis a hús jelenti az elsődleges táplálékot számukra. Bár a legközelebbi rokonuknál, a farkasoknál is megfigyelhető, hogy időnként megeszik a növényeket is, ez azonban messze nem jelenti azt, hogy kizárólag ezekkel kéne táplálkozniuk.

A vegán étrendet folytató emberek nagy része szerencsére tisztában van kedvence biológiai hovatartozásával, és nem próbálja meg tőle is megvonni az állati tápanyagokat. Egyesek azonban úgy vélik, hogy már azzal is hozzájárulnak a nagyipari állattartás szörnyűségeihez, ha olyan kutyaeledelt vesznek, ami húst is tartalmaz. 

Akik pedig ebben nem kívánnak részt venni, azok vagy otthon készítik el kutyusuk vegán csemegéit, vagy vegán kutyaeledelt vásárolnak – mert bizony már ilyen is létezik. 

Hisz a kutya megeszi a növényeket is, nem?

Valóban nem ritka látvány az, ha egy kutya épp füvet rágcsál, esetleg elnassolja a gazdi kezéből kapott almát, körtét. Tehát igen, a kutya táplálékának részei a növények is, de ettől még nem jó ötlet tőlük megvonni a húst! Bár nem biztos, hogy rögtön látható jelei lesznek annak, ha egy kutyus áttér a vegán étrendre, azonban előbb-utóbb nagy valószínűséggel tápanyaghiány lép majd fel nála, ami idővel komoly betegségeket is okozhat.

Persze arra sem buzdítunk, hogy nyers vagy főtt húsdarabokkal etesd kedvencedet, egy prémium kutyatápban viszont minden olyan hasznos állati és növényi összetevő megtalálható, amire az eb szervezetének szüksége van. A Kutyakajas.hu-nál kapható Eukanuba eledelek kiváló minőségű állati fehérjéket, valamint hasznos vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak, ezáltal egy az egyben biztosítanak minden fontos tápanyagot kedvenced számára. 

Ezzel ellentétben a vegán étrenden tartott kutyáknak plusz étrend-kiegészítőkre is szükségük lesz, ha el akarják kerülni a hiánybetegségeket. 

Érdekes párhuzam egyébként, hogy néhányak szerint nincs abban semmi kivetnivaló, hogy ragadozó állatokat növényevésre akarnak kényszeríteni. Ezzel szemben, ha valaki viszont fordítva tenné ezt, és például a tengerimalacát próbálná hússal etetni, akkor alighanem közfelháborodást váltana ki, és erősen megkérdőjeleznék, hogy az illető alkalmas-e arra, hogy egyáltalán állatot tartson. Viszont az elv hasonló – mégis mi a különbség?

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: