Még csak október elsejét mutat a naptár, de már kijelenthetjük: új éves kerékpáros forgalmi rekord született a Tisza-tónál. Az idei év első kilenc hónapjában a KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnöksége ugyanis 65 346 – a duzzasztóművön áthaladó – biciklist számlált, ami meghaladja az eddigi, 2018-ban tapasztalt éves csúcsot – közölte Laczi Zoltán, a KÖTIVIZIG sajtóreferense.
Kerékpáros szempontból minden jel szerint 2020 a rekordok éve lesz a Tisza-tónál. Júliusban 18 075 bringást regisztrált a KÖTIVIZIG a vízlépcső üzemi hídján, ami új havi forgalmi csúcsot jelentett, majd egy hónappal később, augusztusban 22 032 kerékpáros gurult át a duzzasztóművön, ami szintén új augusztusi, egyben új abszolút havi rekord. Ezután következett az ősz első hónapja, amikor is 10 656 bicajost (ebből 104, a Tisza-tó Maratonon induló versenyzőt) számláltak Kiskörén, ami ugyancsak új szeptemberi csúcs.
Ezeknek a nyári forgalmi eredményeknek köszönhetően már most, 3 hónappal az év vége előtt új éves rekordról beszélhetünk. Az idei év első kilenc hónapjában ugyanis összesen 65 346 bringás hajtott keresztül a duzzasztón. Az eddigi éves forgalmi csúcsot 2018-ban tapasztalta a Kiskörei Szakaszmérnökség, amikor is 56 959 bringázót számláltak.
Szintén említésre érdemes, hogy a nyári hónapokban összesen 47 628 biciklis kerekezett át a vízlépcsőn, ennél többre egyik év nyarán sem volt példa.
A KÖTIVIZIG beruházásában, megközelítően félmilliárd forint európai uniós és hazai támogatásból épült meg 2005-2007 között a Tisza-tó körüli árvízvédelmi töltés koronáján a 3 méter széles burkolt út. A Kiskörei Szakaszmérnökség 2008 óta kíséri figyelemmel a vízlépcsőn áthaladó kerékpáros forgalmat.
Nem tekerted még körbe a Tisza-tavat, de szeretnéd? Vagy éppen már többször is megtetted a kört és valamilyen újra vágysz? Akkor nézz szét nálunk, még ezeket ajánljuk:
Tavaszi bringás túratipp, ha már túl vagy a Tisza-tó gátkörön