fbpx
Sarud Élményfalu poroszló Gasztronómia Összes téma Program tiszafüred Tisza-tó élmények

Tisza-tavi streetfood körkép: 4+1 hely, amit teszteltünk

Ahogy az már rendszeressé vált magazinunkban, most is körbejártuk a tavat és találomra leteszteltünk néhány streetfood vendéglátóegységet, valamint egy cukrászdát is. Úgy láttuk, hogy a Tisza-tó minőségibbnél-minőségibb éttermekben bővelkedik és nincs ez másként a bisztrók és a büfék esetében sem. Őszintén megvalljuk, hogy mindenütt kedves és gyors kiszolgálással, remek ízekkel találkoztunk Szabó Róbert gasztrokedvelővel.

Fapuma Streetfood – Tiszafüred

2

Tiszafüred főutcáján található az Üvegtigris filmből ismerős nevű Fapuma. Az egyik lehető legjobb helyen van abból a szempontból, hogy óriási átmenő forgalom van az úton. Az a sofőr, aki meglátja a faborítású büfékocsin figyelő nevet, bizonyára elmosolyodik a név láttán. Azért megjegyeznénk, hogy az ételek minőségével senki se kapcsolja össze a filmbéli Üvegtigrist és a Fapumát: nem Lali szolgálja ki a vendégeket, sőt Király Sanyi sincs ott és a bagette sem kőkemény. A helyről már nagyon sok jót hallottunk, így kipróbáltuk, igaz-e a szóbeszéd…

Camambert sajtos hamburger – Ahogy azt az éttermekben megszoktuk, a rántott camamberthez lekvár is társul, így itt sem hagyták ki a hamburgerből. Remekül feldobta az egészet. Nem maradhatott ki belőle a saláta, a paradicsom és az uborka sem, sőt egy szelet hús is volt közte. A hús marhából készült, rostlapon sült, kellemesen fűszerezték. Összhatásában kellően laktató volt a sajttal. A buci nem volt száraz, ami nagyon nagy pacsit érdemel tőlünk!

Camambert sajtos tortilla – Aki csak egy lágy, zöldséges, könnyű harapnivalóra vágyik, annak ez tökéletes választás! Mert ugyebár nem kell mindig marhapörköltet enni… A joghurtos szósz nagyon jól illett a camamberthez. A hamburgertől eltérően nem volt benne lekvár, de nem is illett volna hozzá.

Mindkettő hamar elkészült, így aki éppen a Tisza-tavi kirándulásán éhezik meg és úton van, az mindenképp álljon meg itt! Mi szívből ajánljuk.

 

Tortilla’s Bistorant – Tiszafüred

1

A Tiszaörvényre lekanyarodó nagy kereszteződésben kell letérnie annak, aki különlegességekre vágyik. Megállítótábla is hívogatja az éhes vendégeket, akik garantáltan jól fognak lakni. Nem is gondolnánk, hogy egy ilyen pici helyen mennyiféle magas minőségű ételt kínálnak. A hamburgereken túl wrapek és quesadillak is szerepeltek az étlapon. Ennyi remek fogás közül elsőre nem is tudtunk gyorsan választani, ezért némi időt kérve egy bodzás és egy málnás limonádét rendeltünk, ami a meleg júniusi napon igazán jól esett számunkra.

El tonno wrap – A tonhal és az olívabogyó kettősségének köszönhetően igazi mediterrán ízt kaptunk, ami remek összhangban volt a paradicsom salsával. A mozzarella még dobott egyet az egészen, ahogy a fűszeres kenyérkocka is, ami szuper ropogóssá tette az egész wrapet.

Lazac burger – Mivel nagy halrajongó vagyok, ezért felcsillant a szemem a lazacburger láttán. Igaz, a lazac nem él meg a Tisza-tóban, de azért esett a választásom rá, mert kevés helyen kapható. A lazacpogácsa grillezve volt, amire még egy vékony lazacszeletet tettek és egy kis sajtot is, ami ráolvadt a beltartalom legjavára. Mindezt hamburgerszósszal öntötték nyakon. Nem hiányzott róla a paradicsom, az olíva, sőt a saláta sem, de még rukkola is került bele. Mindezt sikerült teljesen egyenesen elvágnom, amin meg is lepődtem, így illusztrációnak remek, igazi „nyálcsorgatós” kép készült róla.

3
Stég Szabadidőközpont – Tiszafüred-Örvény

6

A Stég Szabadidőközpont a kerékpárosok és a vízen lévők nagy kedvence, hisz aki hosszú úton van, annak megadnak minden lehetőséget ahhoz, hogy itt kipihenje magát. Van telefontöltő, óriási pamlag, szörfdeszkából készült pad, saját kis kikötő, kerékpártároló, sőt még egy defibrillátor is, ha baj történne a környéken, akkor egyből tudjanak segíteni.  Egy palatáblán hirdetik, hogy a keréknyomást egy mosolyért cserébe leellenőrzik! A szabadidőközpont stílusa igen egyedi: belépve egyből azt érezzük, hogy egy tengerparti házibuliba érkeztünk, ahol falatoznak, kávézgatnak az emberek. Étlapjukon rengeteg fogás olvasható, valamint „szelfikávét” is lehet kérni, amikor is egy általunk átküldött fotót nyomtatnak a kávéra.

Folyami harcsatepertő lilahagymával és uborkával – Ha csak gyorsan kapnál be valamit csónakázás közben, akkor ez a mi ajánlatunk! Akár helyben fogyasztod, akár elvitelre kéred, az apró tepertőkből álló fogás igen laktató lesz. A haltepertő a hal hasának alsó részéből készül, ami egy kicsit zsíros, de húsos kis falatka. A lilahagyma és az uborka szuperül passzol hozzá, köret pedig nem hiányzik mellé.

Megjegyeznénk: Ne csak néhány percre ugorj be a Stéghez! Rengeteg program közül válogathatsz, akár még a vízi sportokat is kipróbálhatod.

 

Egyél Sarudit! – Élményfalu, Sarud

5

Az Egyél Sarudit! – melegétel helybeszállítás az idén indult el a Tisza-tó keleti partján. Az ételeket a sarudi Élményfalu szolgáltatásaként, a Kalandpart Sulyom Bisztróban készítik. Erre óriási igény volt már. Kiválóan ki tudják szolgálni a horgászokat, akiknek nem kell összepakolniuk ahhoz, hogy főtt ételt ehessenek. De nemcsak az ő számukra, hanem a környező településekre: Kiskörétől Poroszlóig is kiszállítják a fogásokat. Mi előre rendeltük meg és mire odaértünk, a Fröccsteraszon fogyasztottuk el, miközben a Tisza-tó panorámájában gyönyörködtünk. A nyári szezonban egyébként rengeteg strandkaja és halétel közül lehet választani, ha az egész napos Élményfaluzás során megéhezünk.

Szezámos csirke pizzatésztában – El sem tudtuk képzelni, milyen lehet, de az újdonságokra mindig nyitottak vagyunk, így szó szerint belevágtunk ebbe a fogásba! A rántott csirkemellcsík a hagyományos panír mellett szezámmagot is kap, aminek rettentően örültem, hiszen imádom így a rántott húsokat. Egyáltalán nem volt zsíros, olajos, nem égették oda és frissen sütve, melegen kaptuk meg. Pizzatészta takarta be, amire bacont tekertek, majd megsütötték és mindehhez fokhagymás, nagyon enyhén csípős szószt adtak. Lényegében ez egy mártogatós étel, ami akár nagyobb tételben egy baráti összejövetel sztárja is lehet. Ahogy a sarudi programokkal, úgy ezzel is maximálisan elégedettek voltunk.

 

 

Sarokház cukrászda – Poroszló

7

Az előző négy helyen kellőképpen teletömtük a hasunkat, így édes ízekre vágytunk. A Sarokház cukrászdáról már nagyon sok jót hallottunk és rettentően kíváncsiak voltunk, igazat beszélnek-e. És igen, a hallottak minden szava igaz volt! A helyben főzött fagyijuk igazán krémes és a sütemények sem okoztak csalódást.

Epres-kardinális és tiramisu szeletre esett a választásunk. Minkettőnek olyan íze volt, mintha egy igazán profi háziasszony sütötte volna őket. Kinézetre hozták a gusztusos, cukrászdában megszokott tökéletességet, miközben minden egyes falatban a házias ízeket éreztük. A tésztájuk ultrakönnyű volt, ahogy a bennük lévő krém is. Ide biztosan vissza fogunk még térni!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: