fbpx
Összes téma Tisza-tó élmények

50 kis vitorlás hajó népesíti be a Sarudi- medence vizfelületét az elkövetkező napokban

A Magyar Vitorlás Szövetség támogatásával és az Magyar Optimist Osztályszövetség és az Élményfalu közösségépítő szervezete, a Gyerekreáció Sport- és Közösségfejlesztő Egyesület összefogásával a Sarudi- medencében először kerül megrendezésre országos vitorlás verseny.

Az Optimist hajóosztályban versenyző gyerekek számára szervezett Nádas Kupa helyszínei között először szerepel a Tisza-tó és annak legnagyobb medencéje a Sarudi- medence (ami nagyobb vízfelülettel büszkélkedhet, mint a Velencei-tó).

A versenyre érkező gyerek hajósok 2020. Augusztus 6- 7-én (csütörtökön és pénteken) edzéseket tartanak a Tisza-tavon. A Nádas kupa futamaira 2020.augusztus 8-9 én (szombaton és vasárnap) kerül sor.

A résztevő 8-12 éves korosztály versenyzői közül a szervezők 50- 60 gyerek nevezését várják a versenyre.

20200801_153304

A szervezők azonban nem csak versenyhelyszínként szeretnének bemutatkozni a résztvevőknek.

A szigorú tréningek közben a KalandPart attrakcióit is kipróbálhatják a gyerekek;
– Közép- Európa legnagyobb Aquaglide vízijátszóterét
– az ország legnagyobb szabadtéri trambulinparkját
– a Tisza-tó egyetlen kötélpálya rendszerét
– az ÖkoPort vízisport eszközeit
– a Harcmező Csapatépítő csatatér veszélytelen játékait ( lasertag, archery tag)
– s lesz lehetőségük a buborékfoci kipróbálására is.

Az Élményfalu fejlesztése során kiemelt figyelmet kap a rekreáció és a sport, hiszen a Tisza-tó közel 4 évszakos működtetése lenne a cél Sarudon.

A Gyerekreació Egyesület a Magyar Vitorlás Szövetség tagszervezeteként mindent elkövet annak érdekében, hogy a Tisza-tó Sarudi- medencéje az ország új vitorlás központjává válhasson.

FB_IMG_1596000702320

2014 óta szerveznek itt vitorlás táborokat, évente több vitorlás versenyt, képzik a medence leendő vitorlázóit és bíznak abban, hogy egy sikeres szervezéssel több hajóosztály esetében is bekerülhetnek a versenybelyszínek közé.

Sarudon az ÖkoPortban lassan annyi vitorlás várja a Tisza-tó vitorlázni vágyó kormányosait, mint a térség többi kikötőben álló összes jelenlegi vitorlás együttvéve.

A Tisza-tavi (sarudi) hajópark Optimist, Laser, 470, T15, Sikló, Star, Jeanneau vitorlásokból áll.

A Tisza-tavi egyesület flottájának tagjaként szeli 2 db 70-es cirkáló is a Balaton habjait, az osztály bajnoka, a Pannónia és Krajcár, az Élményfalu zászlóshajója (Élményfalu színekbe öltözve népszerűsítve a Tisza- tavat).

A Tisza-tó Sarudi- medencéjében most épül egy új kikötő, a S.Port Klubkikötő, ahol a vitorlás élet új központját szeretnék felépíteni.

A Magyar Vitorlás Szövetség kiemelt figyelmet szán a Balatonon kívüli vízterületeken a vitorlázás népszerűsítésének. A Bejárható Magyarország project keretében Sarudra is érkezett egy oktató motoros, a Szövetség támogatásaként.

FB_IMG_1596482101316

A Gyerekreáció Egyesület egy igazi vízisport központtá szertené fejleszteni Sarud és Újlőrincfalva térségét.

A vitorlázás népszerűsítésén kívül legkomolyabb tervük egy Tisza-tavi verseny evezős pálya építése az Evezés, a Kajak- Kenu, a Sárkányhajó és a SUP sportok versenyzőinek számára.

Annak érdekében, hogy a helyi gyerekek számára is kipróbálhatók legyenek a vízisportok, szeptember elején az egyesület úszásoktatást szervez a helyi gyerekek számára, akiknek több, mint 75%-a nem tud úszni.

Bíznak abban, hogy a sportok és a közösség a helyi gyerekek számára hasznos és egészséges időtöltést, védő légkört, csapatszellemet és felemelkedés lehetőségét hordozza magában.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: