fbpx
kerékpározás Összes téma Túra Program Tisza-tó élmények

Tippek egy háromnapos bringás Tisza-tó nagykör megtételéhez

Egy tavat körbetekerni az egyik legjobb nyári kikapcsolódási lehetőség. Gondoljunk csak a Velencei-tó, a Fertő-tó vagy a Balaton kerülő túrára. Az alföldi tókerülés gyémántja egyértelműen a Tisza-tó, amelyen a „nagykör” 95 km, a „kiskör” pedig 65 km, ami idén már teljes egészében autóktól elkülönített úton tekerhető végig.

Cikkünk a 2020-as nyári I love Tisza-tó magazinunkban jelent meg
az Aktív Magyarország ajánlásával.

Első nap

tiszato kerékpárút

A túrát bárhonnan kezdhetjük, hiszen a tó környékén több kerékpárbérlési lehetőség is van, ezért nem szükséges magunkkal cipelnünk a sajátunkat. Szinte minden kerékpáros túrának a kezdő- és végpontja a Tisza-tavi Kerékpáros Centrum, így ezt a túraajánlatot is innen indítjuk. A nyári szezonra elkészült a tó körbetekeréséhez szükséges Tiszafüred-Poroszló közötti 33-as főút melletti kerékpárút, így már teljesen biztonságosan lehet közlekedni. A várva-várt legújabb út 6,5 km hosszú, ami között négy híd épült meg. Mindezt az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. készítette el. A leglátványosabbak és a legizgalmasabbak ezek a Tiszán és a tározón átívelő hidak, ahonnan érdemes lesz egy-két képet lőni az „instára”.

Tisza-tó kerékpáros híd

Innen balra letérve Poroszló gátjára érkezünk, ami általában találkozási pont szokott lenni azoknak a csoportoknak, amelyeknek néhány tagja lassabban teker vagy meg-megáll gyönyörködni a látványban. Mire ide elérünk, már egészen kellemesen bemelegednek az izmaink és kényelmes tempóban haladva fent is tarthatjuk ezt az állapotot.  A Tisza-tavi kirándulások kihagyhatatlan látnivalója következő megállónk: a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum, amely a Tisza-tó élővilágát és a helyi bioszféra működését mutatja be. Már távolról megpillanthatjuk a központi épület jellegzetes tornyát, odaérve pedig néhány óra alatt bebarangolhatjuk a 4 szinten és 2600 négyzetméteren berendezett kiállítást, amely hazánk és a térség jellegzetes vízi élővilágát mutatja be. Megérkezéskor érdemes letölteni az Ökocentrum mobil applikációját, amely végigkalauzol minket minden látnivalón.

tisza-tavi ökocentrum

A centrumban hazánk és a térség jellegzetes vízi és vízparti életközösségeit lehet megismerni. A fő attrakció egyértelműen Európa legnagyobb, összesen 735 ezer liter térfogatú édesvizű akváriumrendszere, ahol a Tisza egykori óriáshala, a viza is megtalálható. A több mint 50 féle hazai hal mellett, a földszinti kiállítótérben látható közel 14 kétéltű- és 13 hüllőfaj. Az udvaron pelikánok, kormoránok, hazai madarak, valamint vidrák is találhatók. Az Ökocentrumban 3-4 órát biztosan el lehet tölteni. A gát túloldalán található a Tisza-tavi Vízisétány, ami lehetőséget ad arra, hogy a víz felett járjunk, noha nem szó szerint. Az országosan is ismert sétányra motorcsónakkal lehet átjutni és testközelből megismerhető a lápos, a tó vize, a különleges madárfajok és növénytársulások. Innen csupán néhány pedálfordításra található a felújított szabadstrand, ami lassan mélyülő vizével és homokos partjával hívogatja a felfrissülésre vágyókat.

vízi sétány
Tisza-tavi Vízi Sétány

A következő megálló Sarud lesz, de addig is csodálatos panorámával vár a magas gát kb. tíz kilométer hosszan. Ahogy közeledünk, megláthatjuk az égbe magasodó viharjelző-állomást Újlőrincfalva környékén. Az út során rengeteg horgásszal találkozni, akik napokat töltenek a parton kapást remélve. Egy-egy szabad horgászhelyen érdemes megállni és az útra csomagolt elemózsiát elfogyasztani. Sarud felé közeledve az Élményfalu Kalandpartjára érünk, ami telis-tele van vízi és szárazföldi programokkal. Különféle csónakokat lehet bérelni, de kiemelnénk néhány különlegeset: lehet SUP-olni egyedül, de a MEGSUP—on akár az egész család is elfér; van lehetőség a szörfözésre, sárkányhajózásra és vitorlázásra; vagy elektromos bulihajócska bérlésére és többek közt kérhető túravezetés is. A szolgáltatások tárháza szinte végtelen. A gát tetején lévő Fröccsterasz hétvégente dugig van, és innen majdhogy teljesen belátni a Sarudi-medencét. A faluba azért érdemes betérni, mert a népi építészet különlegességeivel találkozhatunk: az itteni parasztházak bejárata felett színes üvegekből álló kazetta van, míg a tisztaszoba előtt gyönyörű tornác látható.

8. sarud
Sarudi strand az Élményfalu Kalandpartján

TIPP: Aki lerövidítené a bringatúráját, az választhatja az Élményfalu vízitaxi szolgáltatását, ami Tiszaderzs és Sarud között közlekedik.

Innen kissé kanyargós, ám annál szebb úton haladhatunk Tiszanána felé, ahol egy helyes kikötő vár stranddal, aminek beszédesen Álompart a neve. A gát melletti büfé a kerékpárosok kedvelt megállója. Ha már itt járunk, ne hagyjuk ki az Álompart romantikus kis fahídjait, amelyeken keresztül Tisza-tavi kis szigetekre mehetünk át.

9. tiszanána
A tiszanánai pihenő a bringások egyik kedvenc helye.

Ezután Kisköre homokos strandjára érünk, aminek ikonikus csúszdáját az idei szezonra felújították. Ettől nem messze található a Köre Kikötő, amely egyben a nyaralóhajózás báziskikötője is. Ha szerencsénk van, akkor láthatjuk ezeket az óriási, ám igen lassú hajókat, közelebb menve meg is szemlélhetjük őket, ha éppen bent állnak.

11 kisköre kikötő
Köre Kikötő, a nyaralóhajózás báziskikötője

Innentől kicsit bonyolult átjutni a túlpartra, hiszen sokszor nem egyértelmű, merre is kell menni: nem szabad letérni az útról, csak egyenesen kell haladni egy kereszteződésen, majd egy parkolón át egészen addig, míg fel nem érünk az üzemi hídra.

A Kiskörei Vízlépcsőnek köszönhetjük a Tisza-tavat, hiszen megépítése óta, több mint 40 éve lehetünk részesei a páratlan természeti látnivalóknak. Öt zsilip biztosítja a tó téli és nyári vízszintjének magasságát, a környező földek vízellátását és még az áramtermelésben is szerepet játszik. A vízlépcső működésének részleteit a Kiskörei Szakaszmérnökség munkatársai mutatják be a főépületben interaktív maketteken keresztül, de ehhez előzetes bejelentkezésre van szükség. Az üzemi hídon csak egy irányba halad a forgalom, ezért az átkelést jelzőlámpa segíti – a piros jelzés a kerékpárosoknak is szól! A híd közepén támasszuk a járdára a bringánkat és nézzünk le a zsilipek közé, a lélegzetelállító hatalmas mélységbe!

12 kisköre vízlépcső
Vízlépcső Kiskörén

Innen a Hallépcsőhöz jutunk. Mivel a tó vízszintje és a Tisza között akár 10 méteres különbség is lehet, ezért egy átjáró kiépítésére volt szükség a halak számára, ami a vízlépcsőt megkerülve köti össze a tavat az alsó folyószakasszal. A Hallépcső a kontinens legnagyobbja a maga közel másfél kilométeres hosszúságával. Vizes kismedencék lépcsőszerű sorozatából áll, így szakaszolja az ott folyó vizet 37 bukón keresztül. Egy-egy kis bukónál 25-30 cm a vízszintkülönbség, ez kellő vízpárnát jelent a halaknak, hogy fel és le tudjanak úszni. Számukra kisebb és nagyobb pihenőket alakítottak ki, hogy ne egyszerre kelljen megtenniük ezt a távot. A halak mozgását egy kémlelőnyíláson át figyelhetjük meg, és ha szerencsénk van, akkor kapitális méretű hal is elúszik az üveg előtt!

default
Hallépcső

 

Második nap

Ezután Abádszalók következik, ahol egymást érik a kikötők és az éttermek, koktélbárok. Az abádszalóki strand és csúszdái messzi földön híresek. A strandon panorámás kávézó is épült, ami a jellegzetes csúszdák után új védjegye lesz a városnak. Itt kóstolható meg a Tisza-tó csokoládéja, az Egy csepp Tisza-tó névre hallgató sulyomcsoki, amelyet a helyi Szabó István készít a védett és egyedülálló növényből, a sulyomból.

egy csepp tisza to sulyomcsoki szabo istvan
Az abádszalóki Szabó István, aki az Egy csepp Tisza-tó sulyomcsokoládé készítője.

Innentől kevesebb program várja a kerékpárost, de talán annál szebb környezet. Tiszaderzs kikötőjébe érkezik az, aki igénybe vette a sarudi vízitaxi szolgáltatását. Aki szereti a történelmet, annak ajánlott Tiszaderzs központjába tekerni és megcsodálni a 13. századi Domonkos-rendi Mária-templomromot, amit a feljegyzések szerint az 1706-os Rabutin-féle hadjárat idején égettek fel. Van egy helyi legenda, miszerint a templomot és a közelben álló Borbély-kúriát titkos alagút köti össze… Visszatérve a kikötőben, ettől nem messze található a Cserőközi holtág, amelynek remek termőföldje és megannyi értékes növénye van.

Cserőköz
Cserőköz

Ezzel szemben, a vízparti oldalon pallóút vezet be egy szigetre és a vízisétányhoz hasonlóan itt is a víz felett sétálhatunk egy rövid szakaszon. Ezután Tiszaszőlős kikötői következnek, majd megérkezünk Tiszaörvénybe, innen pedig egyenes út vezet a strandon át, egészen a Tisza-tavi Kerékpáros Centrumig.

A harmadik nap programja pedig a felső szakasz lehet, ezért érdemes pihenni egyet a Tisza-parton, vagy egy remek helyi étteremben bőségesen megvacsorázni. Ha a combunk izomlázban szenvedne, és jól esne egy kis pihenés, úgy érdemes csónakázni, kajakozni vagy kenuzni a tó varázslatos öblítőcsatornáiban.

Természetterápia – két keréken a Tisza-tó felső szakaszán

 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: