Ahogy azt a közösségi médiában is újra látható, ismét rengeteg szemét érkezik a Tiszán annak vízgyűjtő területeiről, főként Kárpátaljáról. Sajnos Ukrajna ezen részén nincsen olyan szervezett hulladékkezelés, mint itthon, és magas szeméthegyek várakoznak arra, hogy egy árhullám lemossa őket.
A PET Kupa szervezői 2013 óta foglalkoznak ezzel a kérdéssel, ami évről-évre egyre nagyobb méreteket ölt és egyre nagyobb visszhangot kap. 2019-ben rekord mennyiségű, több mint 36 tonna hulladéktól mentesítették a Tiszát. Tavaly nyáron látható volt, hogy a Kiskörei Vízlépcsőnél mekkora mennyiségű szemét halmozódott fel, amit őszre sikerült mind begyűjteniük.
Párdy Bence is ez ellen a már tarthatatlan állapot ellen harcol tavaly óta, fél év alatt egyedül 7 tonnányi szeméttől, főleg PET palacktól mentesítette a Tiszát és nem áll meg. Jelenleg a Bodrogon dolgozik és a tervei szerint idén nyáron a Tisza erdős területein is megtalálható lesz, hiszen itt rengeteg palack tapad meg. A munkáját Tiszafüred városa is támogatja, hiszen a Highlights of Hungary szervező csapatával egy közösen összefogtak és Bence kérésére vásároltak neki egy használt, de környezetkímélő négyütemű csónakmotort, amivel gyorsabban és hatékonyabban tudja végezni az önkéntes munkáját. Áldozatos tette miatt a hazai inspiráló személyeket összefogó Highlights of Hungary is felfigyelt, akik Bencét példaképként említik mindenki számára.
A begyűjtött műanyag és üveg palackokat a PET Kupa szervezői újrahasznosítják. Három tiszai kikötőben a kupakok összeolvasztásával stégeket készítettek belőlük, de az üvegek sem mennek a levesbe. Már elindultak a tárgyalások arra vonatkozóan, hogy a Tiszából kihalászott üvegeket beolvasszák és retro szikvizes palackokat készítsenek belőlük, amelyekbe tiszai szódavizet szeretnének palackozni.
Ujvári Imre, Tiszafüred város polgármestere is a közös összefogásra, valamint a szemléletváltásra hívta fel a figyelmet saját, személyes példáján keresztül. Mint elmondta, gyermekkorának és ifjúságának meghatározó része volt a Tisza-tó és a folyó világa, ezért szeretné, ha a jövő generációja is ugyanolyan páratlan környezetben és tiszta folyó mellett szerezhesse legszebb emlékeit. Tiszafüred városa különös figyelmet fordít erre a kérdésre, 2015 óta szelektíven gyűjtik a háztartások a szemetet, így kevesebb kerül a hulladéklerakóba. Jelenleg egy új hulladékválogató csarnokuk épül, amit évi 40.000 tonna hulladék lerakására tervezték egy különleges technológiának köszönhetően ez a szám 15.000-20.000-re fog csökkenni. Az ide bekerülő hulladékot fűtésre is fogják felhasználni.