Bringával
A kerékpárosok számára május elsejétől október végéig lezárják az autóforgalom elől a gátkoronát, így könnyedén és nyugodtan át tudnak hajtani rajta. A Tisza-tó védtöltésén történő kerékpározás során több sorban is haladhatnak a biciklizők, ha azzal a közlekedés többi résztvevőjét nem zavarják. Ha másik jármű közeledik feléjük, akkor azonban a jobb szélre igazodva, lehúzódva egy sorba kell rendeződni.
A kerékpározás utasszállítási szabályai itt is változatlanok:
- Kétkerekű kerékpáron 16. életévét betöltött személy a kerékpár pótülésén, egy 10 évnél nem idősebb utast szállíthat.
- Kettőnél több kerekű kerékpáron csak 17. életévét betöltött személy szállíthat utast.
A kerékpárt itt is ki kell világítani éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a kerékpárosnak – lakott területen kívül – fényvisszaverő ruházatot kell viselnie!
A bicikli kötelező felszereléseinek meglétére is nagy gondot kell fordítani!
TILOS:
- a közlekedés során a kormányt mindkét kézzel egyszerre elengedni
- oldalkocsit, egyéb vontatmányt (kerékpár-utánfutó kivételével) hozzákapcsolni
- oldalra kinyúló, előre vagy hátra 1 méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt akadályozó, vagy a személy- és vagyonbiztonságot egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani
- állatot vezetni
- kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni
Autóval
Ahogy a közúton, úgy a töltésen is alapvetően a KRESZ szabályai érvényesek, de itt néhány más, különlegesebb szabályt is be kell tartani. Ahhoz, hogy a gáton közlekedhessünk, „gátjárási” engedélyt kell vásárolni. Ezt a legtöbb horgászboltban és kikötőben megválthatjuk. Arra nincs lehetőség, hogy online vásároljuk meg ezeket, csak személyesen lehet ilyet beszerezni.
Téves az a gondolat, hogyha megváltottuk az engedélyt, az egész gátkoronán akár körbe is mehetünk. Közúti közlekedés céljára, települések közötti közlekedésre nem vehető igénybe. A hozzájárulás csak a horgászhelyek, csónakkikötők, szabadvízi strandok megközelítésére szolgál, valamint a közlekedési hozzájárulás személy és áruforgalom lebonyolítását szolgáló átmenő célú közlekedésre nem érvényes, ilyen célú közlekedésre az árvízvédelmi töltéskorona igénybevétele tilos!
A Tisza-tó gátkoronája május elsejétől október végéig a kerékpáros forgalom számára ad csak lehetőséget a körbejárásra, hiszen olyan gátsorompókkal zárják le, amelyen csak az egy nyomvonalon haladó jármű számára biztosított az átkelés. Tehát a bringások és a segédmotort vezetők könnyedén átjuthatnak, de egy autó már nem fér rajta át. A sorompók környezete kamerával megfigyelt terület, a hozzájárulás megvásárlásával a hozzájárulás birtokosa hozzájárul álló és mozgókép, hangfelvétel készítéséhez, és annak esetleges hatósági eljárásban történő felhasználásához. A továbbiakban érdemes tudni, hogy sportcélú járművel (pl.: quad, cross, enduro) a védtöltésen közlekedni, tartózkodni szigorúan tilos! A hozzájárulás másra nem ruházható át, csak a feltüntetett járműre érvényes.
Ha autóval szeretnénk megközelíteni egy horgászhelyet, úgy ne hajtsunk gyorsan, hiszen az árvízvédelmi töltésen való közlekedés esetében a megengedett legnagyobb sebesség 40 km/h. A töltésen közlekedő kerékpárosok részére a gépkocsival elsőbbséget kell biztosítani! A gáton kialakítottak olyan megállóhelyeket, amelyeknél le lehet húzódni és könnyedén el lehet engedni a kerékpárosokat.
5 TANÁCS A BRINGÁS TISZA-TÓ KERÜLÉSHEZ
1. Kell egy biciklis nadrág és fel is kell venni, bármilyen furán érezzük magunkat benne. A biciklink ülése hiába lehet puha, ha nem vagyunk a hosszú bringatúrákhoz szokva, egy 66 km-es táv során elég kellemetlen tud lenni a fájdalom.
2. Melegítsünk be! Ez lehet akár egy kis séta is. Utólag jöhetünk csak rá, hogy jobban ment volna az első 10 km, ha néhány gyakorlattal bemelegítettük volna az izmainkat!
3. Legyen szemünk „hátul” is! Igaz, hogy ez egy lehetetlennek tűnő dolog, de a lényeg, hogy ne csak előre figyeljünk és ne az út közepén menjünk, mert jöhet mögöttünk autó. Ilyenkor húzódjunk le és engedjük el! Ne hallgassunk közben zenét, mert úgy kizárjuk a külvilágot és ezzel veszélybe sodorhatjuk magunkat!
4. Álljunk meg néha! Ha látunk egy szép helyet, mindenféleképpen álljunk meg egy szelfire vagy egy fotó készítésére! Persze ne csak azért, hogy posztoljuk a közösségi média valamelyikére, hanem hogy magunknak tegyük el a pillanatot örökre!
5. Találjuk meg azt a tempót, amit sokáig tartani tudunk! Van, akinek a lassabb, másnak a gyorsabb tempó szükséges ahhoz, hogy egyenletesen, kifáradás nélkül tudjon haladni. Ugyanez érvényes a bicikli sebességfokozatára is, amit érdemes a terepviszonyok és a szél irányának megfelelően beállítgatni.