fbpx
Összes téma Hulladékkezelés

Árad a Tisza felső szakasza, beüzemelték az uszadékszedő láncot

Beüzemelte február 28-án, pénteken, immár második alkalommal a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság azt a magyar fejlesztésű és kivitelezésű uszadékszedő láncot, amely a megáradt Tiszán érkező nagy mennyiségű szennyeződés összegyűjtésére szolgál - közölte a helyszínen az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója az MTI-vel.

Láng István elmondta, a Tisza sodrásában érkező, illetve a hullámtérre kisodródott hatalmas mennyiségű szemetet kamerás felvétel jelezte a szakembereknek, ezért pénteken ismét munkába állították az uszadékszedő láncot. Előzőleg, február 4-én már összegyűjtötték ezen a módon a szemetet, akkor 100 köbméter volt az egész napi mennyiség.

A művelet egyre hatékonyabb, ugyanis pénteken délelőtt 11 óráig már 30 köbméter fölötti szemetet sikerült összeszedni – mondta.

tisza hulladék vásárosnamény 2020 1
Vásárosnamény, 2020. február 28. Kommunális és egyéb hulladékot emelnek ki gépekkel a Tiszából Vásárosnaménynál 2020. február 28-án. Kisebb árhullám vonul le a Tisza magyarországi szakaszán, és az árral egyre több kommunális hulladék érkezik Ukrajnából. A hulladékot a Felső-tiszai hulladék-mentesítési projektben résztvevő úszóműről emelik ki a folyóból. MTI/Czeglédi Zsolt

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a helyszínen tájékozódott arról, hogy a jórészt külföldről – Ukrajnából és Romániából érkező tiszai szennyeződést mekkora gépparkkal és emberi erőforrással sikerül felszámolni. Elmondása szerint kemény munkáról győződött meg, a hóesésben, fagyban is dolgoztak a vízügyi dolgozók és az önkéntesek.

tisza hulladék vásárosnamény 2020 2
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azon dolgozik, a kormány klímavédelmi akcióterve megvalósuljon, ennek részeként visszaváltható üveg- és műanyag palackok váltsák fel a mostani PET-palackokat, amelyek a folyók szennyezésének zömét teszik ki – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

MTI

tisza hulladék vásárosnamény 2020 3
Hulladék PET-palackokat és szemetet szedő önkéntesek a Vásárosnamény és Tiszaszalka között lévő erdőben 2020. február 28-án. A Tisza egyik legszennyezettebb, Natura 2000-es ártéri erdejében szedik össze közösen a szemetet a vízügyi szakemberek, az ukrán vízügyesek és a PET Kupa résztvevői. MTI/Czeglédi Zsolt
tisza hulladék vásárosnamény 2020 4
Vásárosnamény, 2020. február 28. Vízügyi szakemberek PET-palackokat borítanak ki zsákokból a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vásárosnaményi Szipa-telepén 2020. február 28-án. A Tisza egyik legszennyezettebb, Natura 2000-es ártéri erdejében szedik össze közösen a szemetet a vízügyi szakemberek, az ukrán vízügyesek és a PET Kupa résztvevői. MTI/Czeglédi Zsolt

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: