– A Tisza-tónak nem kell nagy reklám, hiszen aki egyszer eljön ide, az később is visszavágyik – kezdte beszédét Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője. Elmondta, az itt töltött vendégéjszakák száma folyamatosan növekszik: 2017-ben 367 ezer vendéget fogadtak, 2019-ben pedig ez a szám már 472 ezerre emelekedett és nemcsak az a cél, hogy minél több szállásadó legyen, hanem az is, hogy minél színvonalasabb szolgáltatást nyújtsanak. Kiemelte, hogy az elmúlt években több mint 10 milliárd forintos turisztikai támogatást kapott a tó, amely óriási előrelépést jelent a térségnek.
Tőle Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke vette át a szót, aki kiemelte a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács munkáját, akik a tó jövőjéért dolgoznak. Az elnök bejelentette, hogy várhatóan 2022-ben egy természetbúvár központ létesül Tiszafüreden, ami nemcsak a főszezonban, hanem az év minden hónapjában kiszolgálja a látogatókat.
Kárándi Zoltán, a MAHART projektmenedzsere is méltatta a tó szépségeit, valamint azt, hogy a nyaralóhajózással egy új lehetőséget ad az itteni szolgáltatók számára, az idei érkező külföldi turisták miatt. A nyaralóhajózás részleteiről is beszélt: a két báziskikötőn kívül ( az egyik Kiskörén, míg a másik Tokajban lesz) több kisebb kikötőt, valamint a Sarudi- és az Abádszalóki-medencében pedig horgonyhelyeket alakítanak ki. A nyaralóhajózás nemcsak a vízen való tartózkodásról szól, hanem arról is, hogy a partra érve milyen élményekkel gazdagodnak az ide érkező külföldi turisták.
Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere rögtön azzal kezdte, hogy a város készen áll az idei turisztikai szezonra és várják a látogatókat. Beszéde elején méltatta a február 24-én megjelent I love Tisza-tó magazinunkat, ami a Tisza-tó vezető turisztikai kiadványa. Ujvári Imre továbbiakban kiemelte az idei programokat, mint a Tiszafüredet is érintő Tour de Hongriet, vagy az Ultra Tisza-tavat, amit az Ultra Balaton mintájára indítanak el.
Utánuk a Tisza-tó környéki polgármesterek mondtak néhány szót településükről. Beszámolójukban megtudható volt, hogy a tavaly elindult strandfejlesztés idén mindenütt elkészül, ami rengeteg új turistát fog majd idevonzani.
Fejes Lőrinc kiskörei szakaszmérnök beszámolt arról, hogy tavaly az csapadékos időjárás nem kedvezett a kerékpáros forgalomnak, így 2019-ben nem dőlt meg kerékpáros rekord. Emellett beszélt arról is, hogyha minden jól alakul, akkor hamarosan megkezdődhet a raftingpálya fejlesztése, valamint a kerékpáros turistáknak a Hallépcső mellé frissítőpontot is telepítenek.
Busi László, a Tiszai Vízirendészet kapitánya elmondta, tíz éve nem történt baleset a Tisza-tónál és reméli, hogy ez továbbra is így marad. A katasztrófavédelemmel közösen idén is működtetni fogják a viharjelző rendszert és a Debreceni Egyetem egészségügyi hallgatói is segíteni fogják a vízirendészet munkáját a nyári szezonban.
Hegedűs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Nonproit Zrt. igazgatója beszámolt arról, hogy mind a négy évszakban érkeznek horgászok a tóhoz, ami hazánk egyik legjobb ragadozóhalas területe, de emellett egyre több pontyot telepítenek, hogy a horgászok ezirányú igényét is kielégítsék. Idén folytatni fogják a horgászhely-fejlesztést Abádszalókon, Tiszavalkon, Sarudon, Poroszlón, majd az új kerékpárút mellett lévő területen is, de a telelő- és ívóhelyek lehetőségét is bővíteni fogják.
A sajtótájékoztatót Dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke zárta. Szeretnék felújítani a Tisza-tavi Kódexet és az Eger-Tisza-tó közti utakat is fejleszteni fogják. Külön kiemelte a Sarudon induló újdonságokat: többek közt úszóműves kikötő létesül, egyedülálló Sulyom Tájétterem nyílik, ismét lesz kutyabarát strand, a Magyar Evezős Egyletnek evezősbázisa nyílik, lesz vitorlás és tájékozódási evezős verseny, az Élményfalu száműzi az edobható műanyagokat, a lovardájuk fedett lesz, újra megnyitja kapuit a Horgászmúzeum, szabadtéri trambulinparkban lehet ugrálni és kalandparkkal is bővül Sarud Élményfaluja.