Közel 2000 alkotás érkezett be a pályázat tízéves történelme során, ebből az ideire 120. Mind a rajz, fotó és vers kategóriában 3 dobogóst és egy-egy különdíjast díjaztak vásárlási utalvánnyal. Az alkotásokat a megyei közgyűlés elnöke, Hubai Imre, a szakmai zsűri, valamint a diákközgyűlés tagjai szemlézték, de mindeemellett számítottak a közönség szavazatára is, ami mintegy 7700 volt.
A díjakat Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke és F. Kovács Sándor országgyűlési képvselő és a pályázat ötletgazdája adta át a helyezetteknek. Az átadó végén köszönetet mondtak a két másik szervezőnek, Galó Anitának és Papp Gyulának is.
Vers kategória:
I. helyezett: Tóth Marianna (Kunszentmárton): Rejtelemben (Zsong a dér..)
II. helyezett: Fábián Krisztina (Abádszalók) : Angyali tánc
III. helyezett: Szűrös Ivett (Kengyel): Egyszer egy évben. N
Közönségszavazás győztese: Ligeti Éva (Szolnok): Havas karácsony (321 szavazat).
Fotó kategória:
I. helyezett: Nagy Tamás (Jászberény): Mozgalmas téli esték.
II. helyezett: Nemes-Pádár Csilla (Szolnok): Advent.
III. helyezett: Menyhártné Kuli Edit (Jánoshida): Kis karácsonyi segítség
Közönségszavazás győztese: Faragó Bence (Zagyvarékas): A zagyvarékasi Szent Imre templom karácsonyi fényben ( 1.414 szavazat).
Rajz kategória:
I. helyezett: Péntek Anna Vivien (Karcag): Angyal az éjszakában
II. helyezett: Nagy Nikolett (Jászapáti): Gömbök.
III. helyezett: Vallyon Miklós (Tószeg): Adventi koszorú.
Közönségszavazás győztese: dr. Kenyeresné Z. Ágnes (Karcag) : A karcagi városháza az angyalos szoborral (1.397 szavazat)
Közönségszavazók közötti sorsolás nyertese: Kolozsvári Júlia és Pudmerné Petrik Judit.