fbpx
Tisza-tavi Sporthorgász Kft. Összes téma A Tisza-tó emberei Tisza-tó élmények

A szőke tó: elkészült a Tisza-tó első természetfilmje

Szendőfi Balázs természetfilmest, kutatót 2018 márciusában kérte fel Hegedűs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft ügyvezetője, hogy készítsen egy természetfilmet a Tisza-tóról. Balázs körülbelül egy éven keresztül járta a tavat azért, hogy megszülessen a 4x26 perces, A szőke tó – a Tisza-tó hat évszaka című alkotása. A forgatás részleteiről faggattuk a tiszafüredi premier előtt.

Az I love Tisza-tó magazinunkban korábban már bemutattunk egy részletet Szendőfi Balázs készülő filmjéről, akkor a pontyívásba nyerhettünk betekintést.

received_398860211038704.jpeg

– A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. felkérésére készítetted a filmet. Hogyan indult a közös munka?
– 2018 márciusában Tiszafüreden, a Haltani Konferencián vetítették az akkor frissen elkészült előző filmemet, a Hegyek-völgyek halait. Hegedüs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. ügyvezető igazgatója is nézte a vetítést, utána pedig Dr. Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke bemutatott minket egymásnak, és meg is kaptam a hivatalos felkérést. Úgy hiszem, hogy elsősorban a halakra való specializáltságom miatt (mind filmesként, mind kutatóként) kérhettek fel az elkészítésre. Célzottan a hazai halak filmezésével viszonylag kevesen foglalkoznak. Emellett pedig nyilván a két előző filmem is megnyerte a tetszésüket.

– A felkérés teljesítésén túl volt célod a film elkészítésével? Milyen üzenetet hordoz a filmed a néző számára?
– Vonzódom az ember és természet konfliktusait és az ezekre való lehetséges megoldásokat bemutató témákhoz. A Tisza-tó kettőssége ragadott meg elsőként: amilyen vad és zegzugos a táj, olyannyira az ember szabályoz benne szinte mindent, hiszen egy alig negyven éve létező mesterséges tóról van szó, mely mégis az egyik legszilajabb folyónk vizét fogadja be. Ezen kívül engem is meglepett, hogy magáról a Tisza-tóról eleddig még nem készítettek “egész estés” természetfilmet, tehát legfőbb ideje volt.

received_661962004314980

– Kinek ajánlod A szőke tó filmedet?
– A terület ismerőinek is sok újat mutathat, aki pedig nem ismeri a Tisza-tavat, annak biztosan kedvet csinál hozzá. Elsősorban mégis a természetvédelem és ökológia iránt is érdeklődő horgászoknak, madarászoknak ajánlom, továbbá mindenkinek, akit érdekel a valaha létesített legnagyobb víztározónk élővilága és a vele járó megannyi ökológiai munka.

– Négy részből áll a film – amelyből az első nyilvános -, elmondanád, melyek ezek?
– Adná magát, hogy a négy évszak tagolja a négy részt, és ez nagyjából így is van. Ám a film alcíme – A Tisza-tó hat évszaka – is mutatja, hogy én itt kicsivel több évszakot véltem felfedezni. Az őszi és a tavaszi vízszintváltoztatás ezt a két évszakot két-két további, egymásról markánsan eltérő időszakra osztja. A filmsorozat cselekménye ezt mutatja be, egy éven át követve a tó életét. Az első rész az árasztás utáni nagyvizes tavaszról szól, a második a nyártól, a harmadik a nyárutóról, majd a lecsapolás előtti és utáni kétféle őszről, a negyedik pedig a télről és a kisvizes kora-tavaszról.

– Melyik részt volt a legnehezebb felvenni?
– A tiszavirágzásról az első évben sajnos lemaradtam, így nagyon figyelni kellett, hogy a második évben ott tudjak lenni, és sikerüljön felvenni. Ezen kívül pedig a viszonylag meleg tél miatt nem tudtunk a jégre menni és úgy bejárni a területet, ezért a téli felvételek nagy része drónos, kameracsapdás vagy messziről készített kép.

– Honnan lehet tudni, melyik helyszínre kell kitenni a kamerát egy-egy jó felvételért?
– Volt több, széles körű helyi tapasztalattal rendelkező segítőm is: ökológus, halász, halőrök, természetőr. Rájuk is hallgattam, valamint saját kutatói tapasztalataim is segítettek. Az állatok viselkedését ismerve nagyjából előre lehet tudni, hogy mikor melyik tevékenységre hol számíthatok a részükről.

– Hány állatfajt sikerült lencsevégre kapnod?
– Egy Facebook-bejegyzés kedvéért egyszer megszámoltam. Ha jól emlékszem, 29 halfaj és 26 madárfaj, továbbá néhány emlős (vidra és hód, de szárazföldiek is, mint nyuszt, róka, őz stb.) szerepel a filmben.

received_932492430461466

– Hol lehet a későbbiekben megtekinteni a filmet?
– Egyelőre az első rész bárki számára elérhető. Jelenleg is folynak tárgyalások televíziós csatornákkal, ezért a többi nem lehet nyilvános, de tévében előbb-utóbb látni lehet majd. Addig is igyekszem minél több vetítést szervezni.

– Várható a film folytatása?
– A Tisza-tónál a közeljövőben nem, mert ez így egy kerek egész. De másutt már belekezdtem a következő filmem forgatásába.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d