fbpx
Összes téma

Mentőtiszt hallgatók segítik a Tisza-tavi rendőrök munkáját

VIDEÓVAL | Idén 2019. július 15-én ismét elindult a sikeres Tourist Police program a Tisza-tónál. Tizenhét egyetemi hallgató öt héten keresztül lát el közös szolgálatot a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság állományával a térségben található kijelölt fürdőhelyek területén és a kerékpáros turizmus fogadására kialakított gátkoronákon.

A hazai turizmus mellett jelentős az Európai Unióból a térségébe érkező turisták száma. A sikeres program célja, hogy a hallgatók a rendőrökkel közösen eredményes szolgálatot tudjanak ellátni annak érdekében, hogy a turizmussal érintett területek közbiztonsága, a balesetek elleni hatékony fellépés, a hazai és a külföldi vendégek személy- és vagyonbiztonságának megteremtése, valamint a turizmussal kapcsolatos jogsértések visszaszorítása, megelőzése, felderítése biztosított legyen. Azonban az idegenforgalom mellett az idei évben az elsősegélynyújtásra és az életmentésre is kiemelt hangsúlyt fektetve a Debreceni Egyetem 3. és 4. évfolyamos mentőtiszt hallgatói segítik a szolgálatellátást.

A diákok, olyan speciális elsősegélynyújtó felszerelésekkel vannak ellátva, amelyek az elsődleges életmentéshez szükségesek. Törések, vágások, horzsolások, égési sérülések, napszúrás okozta tünetek, egyéb ambuláns esetek ellátását, szükség esetén újraélesztést tudnak végrehajtani.

_DSC0485

A vízen szolgálatot teljesítő hajókra egy új zászló kerül elhelyezésre, mely már messziről jól felismerhető, és jelzi a vízen, illetve parton tartózkodóknak, hogy a rendőrségi hajón egy elsősegélynyújtásban jártas személy is tartózkodik.

A diákok ingyen, díjazás nélkül végzik feladatukat. A program megvalósulásához az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága anyagi támogatást nyújtott.

– közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d