A sulyom (Trapa natans) tavak és holtágak egyéves, eleinte az iszapban gyökerező, később úszó hínárrá váló faja. A víz felszínén kiterülő jellegzetes levélrózsáit egymáshoz szorosan illeszkedő, rombusz alakú, fogazott szélű levelek alkotják. A növényt a felfúvódott, levegővel teli levélnyelek tartják a víz felszínén. A sulyomnak alámerült levelei is vannak, ezek gyökérszerűek és szeldeltek.
A fehér szirmú, négytagú virágok júliusban–augusztusban jelennek meg a felszíni levelek hónaljában. Szeptemberre érik be a növénynek a 2–4 hegyes szarvat, a csúcsán pedig koronát viselő termése.
A magyarság már régen ismerte a sulymot. Kitaibel Pál útinaplójából, Jókai Mór, Borbás Vince, Kieselbach Gyula és mások írásaiból tudjuk, hogy termését „az állatok és az ember egyaránt fogyasztják”. A tüskés termést főzve vagy sütve csemegeként ették, a lisztjéből még kenyeret is sütöttek. Népi elnevezései (csemegesulyom, vízigesztenye, vízidió, vízimogyoró) arra utalnak, hogy igen kedvelték. Bartha István szerint Szolnokon ócska subával halászták ki a Tiszából, és főzve fogyasztották. Nagy Jenő szerint a XIX. század ötvenes, hatvanas éveiben Nyíregyházán „annyira dívott a főtt sulyom evése, hogy a piacon úgy árulták, mint a gesztenyét, és a nép oly nagy tömegben fogyasztotta a közkedvelt csemegét, hogy a felvágott és szétdobált szúrós sulyomhéjak szinte lehetetlenné tették a mezítláb való járkálást”.
A sulyom fogyasztását az 1980-as években is folytatták. Ebben az időben a tiszafüredi Hableány Hotel és Étteremben is feldolgozták a sulymot. Halételek mellé mártásként, panírral összekeverve és zöld salátákat megszórva lehetett kapni, amit az étterem vezetője: Molnár György és a szolnoki Pál-Szabó Mihály szakács, a Francia Gasztronómia lovagja talált ki. Az 1990-es évek közepén védetté nyilvánították a növényt és ezek az ételek lekerültek az étlapról. A sulyom jelenleg sem szerepel egy Tisza-tavi étterem étlapján sem.
Ám néhány évvel ezelőtt ismét visszatért a sulyom fogyasztása: Szabó István bonbonokat készít belőle, amit „Egy csepp Tisza-tó” névre keresztelt. Először a „vak”, azaz fénytelen csokoládé pasztillákból álló csokoládét folyamatos hőméréssel a megfelelő hőfokra állítja be, hiszen ez adja meg a fényes, roppanós külsejét. A 42-45 C ° közé felmelegített étcsokoládét lassú, kíméletes mozgatás mellett 31-33 fokra hűti vissza. A visszahűtött csokit formába önti, majd ha az kissé megdermedt, megtölti a csokoládé és sulyomkivonat keverékéből készült krémes állagú töltelékkel, majd a temperált csokoládéval bezárja (talpazza) a bonbon testeket.
Ha szeretné megkóstolni a sulyommal töltött csokit, vagy megismerni annak történetét, keresse Abádszalókon, a Vitorlás Vendégházban Szabó Istvánt!
