Az I love Tisza-tó magazinunk első része a tó környéki települések bemutatkozóit, fontos híreit, programajánlóit, közérdekű információit tartalmazza. Ha szeretné jobban megismerni a településeket, akkor kövesse sorozatunkat a témában!
Az előző hét Tisza-tavi települése Kunmadaras volt.
Korábban Sarudról, Tiszaszőlősről, Abádszalókról, Egyekről, Tiszaderzsről és Poroszlóról írtunk.
Tiszafüred, a “Tisza-tó fővárosa”
Tiszafüred és környéke számtalan pihenési és kikapcsolódási lehetőséget biztosít az ide érkező vendégei számára. Ezért is nyerte el 2017-ben több ezer utazó értékelése és szavazata alapján az Év Turisztikai Települése címet.
A város a Tisza-tavi régió legnagyobb települése és idegenforgalmi központja, a Tisza-tó fővárosa. A település fő vonzerejét a szigetekkel, félszigetekkel, holtágakkal tarkított, gazdag élővilágú Tisza-tó és a Tisza folyó fürdési, horgászati és egyéb vízi sport lehetőségei, valamint a termálvíz adják. Tiszafüred kedvelt ökoturisztikai célpont, a síkvidéki kerékpározás európai központja és igazi horgászparadicsom.
Közel a természet
Az idelátogatók a tanösvényeken és kiépített túraközpont-hálózaton szakképzett túravezetők segítségével fedezhetik fel a természet szépségeit, akár gyalogosan, akár vízi-, kerékpáros- vagy lovas túrák keretében. A jól felszerelt kikötőkben bármely évszakban naprakész információkkal állnak a horgászok rendelkezésére a vízügyi információkról, a horgászrendről, a halfogásokról vagy éppen a horgászengedéllyel kapcsolatos kérdésekről. A város kapujában található Tisza-tavi Kerékpáros Centrum – Magyarország legnagyobb kerékpáros szolgáltató központja – kölcsönző-, szerviz- és egyéb szolgáltatásai biztosítják a gondtalan kerékpározás örömeit. A szabadidő aktív eltöltésére 15 méter magas mászótornyával, kilátójával és csúszópályáival mindenki számára felejthetetlen élményeket nyújt az ország legnagyobb Kalandszigete.
Önfeledt lubickolás az egész családnak!
Tiszafüred szabadvízi strandja homokos parttal, hatalmas füves, fákkal övezett területtel, homokos strandlabda-pályával, büfék, és éttermek sokaságával várja a kikapcsolódásra vágyó vendégeket. A gyermekes családok örömére két játszótér is található a területen. Egy a strand közvetlen közelében, másik pedig pár percnyi sétára, a Morotva Kerékpáros Pihenőparkban. Rendkívül szép, ápolt környezetben a kutyás gazdikat is várja a Mancsos Pancsoló, a Tisza-tó első kutyabarát fürdőhelye!
Relaxálás közben gyógyulni is lehet!
A Tisza-tó mellett nagy kincse városunknak a termálvíz. Az itteni víz alkáli hidrogén-karbonátos gyógyvíz, mely összetételénél fogva az idült mozgásszervi, reumatológiai, porckorong-kopásos betegségek, izombénulással és sorvadással járó ideggyógyászati betegségek, sőt idült nőgyógyászati betegségek kezelésére is alkalmas.
A Tisza-tő fővárosa olyan látnivalókban is bővelkedik, amelyek egész évben megtekinthetők!
A Lipcsey család által épített nemesi kúria ad otthont a Kiss Pál Múzeumnak. A múzeum gyűjteményét mintegy 13.000 db-ból álló néprajzi, történeti, természettudományi (elsősorban őslénytani) és képzőművészeti műtárgy és dokumentum alkotja.
Népművészet, kultúra
A népművészet iránt érdeklődők megismerkedhetnek a híres füredi fazekassággal az ismert fazekasdinasztia örökségének emléket állító Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházban. Városunkban jelenleg is két műhelyben űzik a fazekas-mesterséget, az általuk készített tárgyak megvásárlása őrzi az itt töltött pihenés emlékét. Szűcs Imre a Népművészet Mestere és Nagyné Török Zsóka Népi Iparművész munkáit országszerte ismerik. Ki is próbálhatják az érdeklődők a fazekasmesterséget a jelenleg is működő két műhelyben.
Alkotóház
A fazekasság mellett nagy jelentőséggel bír a Bőrműves Alkotóház. Horváth Tibor és Horváth Tiborné Csanálosi Katalin Gránátalma-díjas népi iparművészek, az archaikus ősi kultúra motívumvilágát magukon hordozó, a mai kor igényeit kielégítő használati tárgyakat készítenek a Bőrműves Alkotóház műhelyében. Alapanyagként főleg növényi cserzésű natúr marhabőrt használnak, melyet mahagóni, vagy négerbarna színűre festenek. Kiegészítőként csontot, szarut, korhű vereteket, fém kellékeket alkalmaznak.
Szálláshelyek
A városba érkező vendégek szállásáról szállodák, családias panziók, színvonalas kempingek és a magán szállásadók gondoskodnak. A Tisza-tó egyetlen 4 csillagos szállodáján át az olcsóbb sátras kempingekig mindenki megtalálja a számára megfelelő szálláshelyet.
2017-ben Tiszafüred kezdeményezésére hungarikummá vált a Tiszai halászlé, amit mindenképp érdemes megkóstolni, ha erre jár! Éttermek és büfék sora várja az idelátogatókat finomabbnál finomabb halételekkel.