A TOP-os forrásból megújulú út „Közlekedésfejlesztés Jász-Nagykun-Szolnok megyében I.” elnevezésű projektet 3,443 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Közelményük szerint a Fegyvernek-Tiszafüred összekötő út 24+000-33+345 km szelvényei közötti szakaszának felújítása során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról is gondoskodnak. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek, ami várhatóan 130 napot vesz igénybe.
A társaság közölte, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Jász-Nagykun-Szolnok megyében közel 42 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a http://www.kozut.hu oldalon.