fbpx
Tisza-tó élmények Összes téma

Itt a Tiszafüredi Halasnapok részletes programja!

A Tiszafüredi Halasnapok idén július 12. és 14. között kerül megrendezésre, amelynek nemcsak a sztárfellépői, hanem a halászlé főzőversenye, a karneváli forgataga, és minden programja nagyot fog szólni!

 

A Tiszafüredi Halasnapok története több mint négy évtizedre nyúlik vissza. Az első halas „népünnepélyt” 1978-ban rendezték meg azzal a céllal, hogy Tiszafüredet és a környező településeket összefogásra sarkallja. A szervezők jó érzékkel arra törekedtek, hogy a rendezvény programja illeszkedjen a gyönyörű természeti környezetbe, visszaadja a táj és a térség hangulatát, idézte fel a kezdeteket sajtótájékoztatón Ujvári Imre, Tiszafüred város polgármestere.

Az idei fesztivál díszvendége Szolnok Megyei Jogú Város lesz. Szalay Ferenc, a város polgármestere elmondta, igazán büszke arra, hogy egyre nő a Tisza-tóhoz látogató vendégek és a vendégéjszakák száma is. Hozzátette, örül, hogy Szolnok lehet a díszvendég és ezzel lehetőséget kapnak a szolnoki együttesek az ottani bemutatkozásra.

A háromnapos fesztiválon többek közt fellép a Halott Pénz, a Hooligans, a Punnyany Massif, a Kelemen Kabátban, a Budapest Bár, a Mangorise, Kis Grofo, Nótár Mary és Bódy Csabi is, valamint a Josh Tv saját énekeseinek bulijával tévéfelvételt is készít.

 

A Halasnapok történetében külön fejezetet érdemel a gasztronómia, hiszen az egész rendezvénysorozat a változatos halételekre és a 2017-ben hungarikummá nyilvánított tiszai halászlé készítésének hagyományaira épült. A halas étkek ugyancsak főszerepet kaptak az évek során, a Halételek utcáján az érdeklődők megismerhetik a térség jellegzetes ízeit, ahol többek között halászlé és sült hal kapható. Minden évben a legnagyobb érdeklődéssel kísért program a halászlé főzőverseny, 2019-ben ismét a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. szervezésében tartják meg a IV. Tiszai Halételek Fesztiválját. Emellett ma már tiltott, de évente kétszer engedélyeztethető óriáshálós halászatot is bemutatnak, és a kifogott halakról számos érdekességet megosztanak a közönséggel – természetesen őket visszaengedik a tóba.

Az idei rendezvény védnökei Dr. Nagy István, agrárminiszter és Kovács Sándor, országgyűlési képviselő, díszvendég Szolnok Megyei Jogú Város.

A program:
  1. július 12. (péntek)

15:30 Karneváli felvonulás közel 500 fő részvételével

  • Szolnok Megyei Jogú Város képviseletében Dalma Dance Club Sportegyesület
  • Tiszafüred Halasnapok logoja
  • Magyar Velociped Barátok Köre
  • TVSE óvodás korosztály
  • Tisza-Tavi Alapfokú Művészeti Iskola
  • Pipás zenekar
  • Hajdúszoboszlói Főnix Mazsorett Sportegyesület
  • Dalma Dance Club S.E. Tiszafüredi Mazsorett és Tánccsoport
  • Tiszafüredi Mazsorettekért Egyesület
  • Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar
  • Tiszafüredi Twirling és Táncstúdió Egyesület
  • Szihalmi Fúvósok
  • Extreme Dance Team
  • Bán Zsigmond Református Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
  • Tiszacsegei Hagyományőrző Néptánc Egyesület
  • Vagabanda Gólyalábasok
  • Faatimah Oriental Táncforgatag
  • Zsonglőrök

17:15 Megnyitó
18:40 Szolnok Megyei Jogú Város csoportjának műsora: Cuháré Néptáncegyüttes, Dalma Dance Club Sportegyesület bemutatója
19:20 Josh (Josh Tv felvétel)
19:50 Ámokfutók
20:20 Rony
21:30 Halott Pénz koncert
23:00 Splash
23:30 UFÓ
00:00 Nótár Mary
00:40 Bódi Csabi
01:20 Kis Grófo

 

  1. július 13. (szombat)

Morotva Kerékpáros Pihenőpark:
1. Tiszai Halételek Fesztiválja, óriásháló segítségével látványhalászat

Szabadstrand:
09:00 Tisza-tó Fővárosa Strandfoci Kupa
16:00 Veres Zoltán műrepülő bemutatója (rossz idő esetén vasárnap ugyanebben az időpontban)

Halas tér
14:00 Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar
14:30 Tiszafüredi Mazsorettekért Egyesület
15:00 Dalma Dance Club S.E. Tiszafüredi Mazsorett
15:30 Tiszafüredi Twirling és Táncstúdió Egyesület
16.10 Portéka Gyermekszínpad
17:00 Dömper Zenekar
19:00 Kelemen Kabátban
21:00 Hooligans
23:15 Punnany Massif
01:00 Dj Törő

 

  1. július 14. (vasárnap)

Szabadstrand:
09:00 Tisza-tó Fővárosa Strandfoci Kupa

Halas tér:
14:30 Bán Zsigmond Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda bemutatója
15:00 Extreme Dance Team
15:30 Tisza-Tavi Alapfokú Művészeti Iskola
16:30 Galagonya Bohóc és Zenekara
18:00 ManGoRise
19:30 Budapest Bár
21:30 Republic
23:30 Tűzijáték

 

A szervező fenntartja a program és az időpont változtatás jogát!

Jegyvásárlás: https://tixa.hu/tiszafuredi-halasnapok2019

További információ: www.tiszafured.hu

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: