Amikor egy horgász a fenti kérdéssel fordult a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. szakemberéhez, meghökkentő választ kapott: “Azért, mert több“. Kis szünet után aztán megkapta a furcsa válasz magyarázatát, amelyből kiderült, hogy mi is az igazság. A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. összállítását olvashatják.
Köztudott, hogy a ponty kedvelt ívóhelyei a frissen elöntött, füves szárazulatok. A sűrű gyep kiváló aljzat, rajta szinte minden ikraszem megtapad, emellett az ilyen helyeken hihetetlen mennyiségben képesek elszaporodni az ivadék táplálékát adó planktonikus szervezetek. A frissen elöntött rétek tehát nemcsak nagyszerű ívóhelyek, hanem kitűnő ivadékbölcsők is. A tározó feltöltése során, majd a vízszint későbbi emelését követően hatalmas füves területek kerültek víz alá, olyan kedvező feltételeket teremtve a ponty szaporodásához és az ivadék fejlődéséhez, amely évekre, sőt egy-két évtizedre kihatott a tározó pontyállományára.
Az évről évre ismétlődő tartós vízborítás azonban még az elöntést jól viselő ecsetpázsitos rétek növényzetét is kiölte, megszűntek a sűrűn fedett, jó ívóhelyek. A ritkás hínárnövényzetben lerakott ikraszemek zöme az iszapos fenékre került, ahol elpusztult, és a kikelt ivadék sem dúskált úgy a planktonban, mint hajdan. Mivel a természetes szaporulat nem biztosította a horgászok igényeit, mesterségesen szaporított és nevelt halak telepítésével kellett gondoskodni a pontyállomány fenntartásáról.
Minél kisebbek a halak, annál sérülékenyebbek, annál nagyobb a kihelyezett állomány kallódása. Háromnyaras, 35 centit meghaladó pontyokat azonban inkább csak a sűrűn népesített horgásztavakba érdemes telepíteni, ahol gyakorlatilag a beszórt etetőanyagon élnek, a kagylókban, rovarlárvákban és egyéb gerinctelenekben bővelkedő Tisza-tóba csak annyit, amennyit a horgászigények miatt muszáj. Ide mi inkább 20-25 centis kétnyaras példányokat telepítettünk, amelyek a haljelölések tapasztalatai alapján kiválóan hasznosították a természetes táplálékot. Jelentős részük már ugyanabban az évben elérte a kifogható méretet, a következő évben pedig gyakorlatilag mind horogéretté vált.
A telepített kétnyarasok tehát nagyon jól növekedtek a természetes táplálékon, de hiába érte el össztömegük a 15 ezer kilogrammot, egyedszámuk – a jelentős egyedsúly miatt – nem sokkal haladta meg a 30 ezret. Ezen igyekeztünk változtatni 2015-ben, amikortól a két- és háromnyarasok helyett előbb kisebb, majd egyre nagyobb arányban egynyaras pontyokat helyeztünk ki. Jól látszik az ábrán, hogy miközben a halasítás össztömege 2015-től napjainkig csak mintegy 20 százalékkal emelkedett, a kihelyezett egyedszám 2018-ra a hatszorosára nőtt, ez évben pedig már közel tízszerese lesz a 2016 előtti egyedszámnak.
A tapasztalatok biztatóak, a 2018 tavaszán kihelyezett egynyaras pontyok mostanra 25 és 34 cm között szórva, átlagosan 30 centis testhosszt értek el, tehát lényegesen jobban növekednek, mint a halgazdaságokban. A kallódás nyilván magasabb, mint a kétnyarasoknál, de a megmaradó egyedszám még 25% veszteség esetén is sokszorosa a korábbinak. Az igaz, hogy ezek a halak egy helyett két év alatt érik el a 35 centis kifogható méretet, de rendszeres telepítések mellett minden évben jelen lesz a horogra érett korosztály.
A Tisza-tóban két évet eltöltött pontyok azonban már közel sem olyanok, mint a halastavak naponta etetett háziállatai, amelyek szinte azonnal bekapják az eléjük kerülő, horogra tűzött kukoricát. Ezek a halak vadon élő, sokat tapasztalt, óvatos jószágok, amelyek rejtőzködnek, amelyek természetes táplálékhoz szoktak, amelyeket épp ezért nem olyan könnyű horogra csalni, mint a három éven át tavakban nevelt fajtársaikat. Emiatt érezheti úgy a horgász, hogy kevesebb a ponty a Tisza-tóban, mint korábban, pedig valójában sokkal több.