Már 1796-ban arról tett említést Váli András „Magyarország leírása” című könyvében, hogy Tiszafüreden „nevezetes magyar nyergeket készítenek”. De ekkor már régen híres volt a füredi nyereg, amit még versbe is foglaltak. A könnyű lovasság számára készítették, amelyből Mária Terézia is rendelt, amikor többszörösére emelte a huszárezredei számát. A füredi mesterek számtalan megrendelést kaptak a hadseregtől, így országos hírűvé váltak munkáik.
A folyamatos háborúk alatt számtalan változatát használta a lovasság: török- és németnyerget, katonanyerget, kocsis- és pajzánnyerget is. Azonban gyártásának történetében a fordulópont a XVIII. század elején történt, amikor a huszárezredek ruházatát és felszerelését kezdték szabályozni. Volt olyan típus, ahol a magas baknyerget írták elő, amilyen a tiszafüredi is volt.
A tiszafüredi készítésű, majd ennek elterjedésével kialakult, ún. tiszafüredi típusú nyereg jellegzetessége a viszonylag alacsony állás, valamint az első és a hátsó kápafejnek egyaránt ún. kápakanálban való végződése, illetve kiképzése és gyakran míves faragással történő díszítése. A nyereg alul puhafából, felül a nyeregkápa pedig keményfából készült. Minden lóra egyedileg készítette el a mester, hogy az tökéletesen illeszkedjen a ló hátára és ne törje fel azt.
A nyerges ősi mesterségnek számított hazánkban. A nyeregkészítő mester először a nyeregdeszkát készítette el, majd a kinagyolt fára a keménypapírból készült deszkaformát rárajzolta és körülfűrészelte. A kápák beillesztéséhez lefaragta a nyeregdeszkát, kifűrészelte a kengyelszíj helyét, és szorítóba fogva elvégezte az utolsó simításokat.
Ezután a keményfa kápákat kinagyolta, cirkalommal kialakította formájukat, majd kifaragta a kápák alapját, a kápafejeket. A kápákat és a nyeregdeszkát még összeszerelés előtt cifrázta. Eztán összeszerelte a nyeregrészeket, összeenyvezte a kápát és a deszkát, és összeszíjazta. A kápák és a nyeregdeszkák összeszíjazása mindig komoly feladat volt, ezért arra több időt és gondot kellett fordítania.
A tiszafüredi nyergeken gyönyörű mintákat láthatunk: ez a másik különleges ismertetőjegyük. A XIX. század második felétől vörös és fekete festékeket használtak a minták kifestésére, ezzel kiemelve a díszítéseket, faragásokat. Mintakönyvet nem használtak a mesterek, és néhány esetben még az egyes családokat jellemző ornamentikákat is ráfestették. A puhafa nyeregdeszkát ékrovás és mélyített, klasszicista indadíszeket felsorakoztató faragások adták. A keményfa kápákon beütött mintasor és domború faragás volt. A nyereg legszebben díszített része a kápafejen volt: élethű vagy stilizált virágokat, bimbós vagy kinyílt virágtányérokat ábrázoltak. Volt eset, amikor a kápa belsejét is ilyen mintákkal díszítették.
A legkorábbi darabok virágábrázolása erősen stilizált és nagyban hasonlít a honfoglaláskori tarsolylemezek mintáihoz. Azonban van egy ritka kivétel is: az egyik nyerges a kápára címert faragott – a hagyomány szerint ezt a Kuli család nyergese készítette.
Azt, hogy pontosan mikor készültek, nem tudhatjuk. Egyetlen visel csak évszámot, mégpedig az 1869-eset. Korukat így csak hozzávetőlegesen lehet meghatározni a kápák dőlésszögéből, a faragóstílusból vagy a faragványok színezéséből.
Az imént említett évszám egyébként igen fontos a füredi nyergek történtében: a kiegyezést követően visszaszorult a nyeregkészítés, hiszen változtak a katonai szabályok, és már nem fakápát, hanem vaskápát kellett a lovak hátára tenni.
A Tiszafüredi nyergekről izgalmas kiállítást lehet megtekinteni a Kis Pál Múzeumban.
