Az I love Tisza-tó magazinunk első része a tó környéki települések bemutatkozóit, fontos híreit, programajánlóit, közérdekű információit tartalmazza. Ha szeretné jobban megismerni a településeket, akkor kövesse sorozatunkat a témában!
Az előző hét Tisza-tavi települése Egyek volt.
Korábban Abádszalókról írtunk.
NAGYAPÁINK MESÉLIK
Csak akkor jöjjön Tiszaderzsre, ha békés pihenésre vágyik!
Nagyapáink mondják, Tiszaderzset és környékét látni olyan, mintha a múltba csöppenve, az emberfia a jövőbe tekintene.
Hipp-hopp és a közeli Abádszalók fiatalszíveket vidító dübörgéséből szikes mező mellett találjuk magunkat. Ezen a sík gyepen legeltették elődeink juhaikat, szarvasmarháikat. Nyájat még manapság is láthatunk. A pásztorkodás emlékeit a falu határában álló gémeskutak, pásztorszállások őrzik. Kiemelkedő felszíni formák főként a keleti részeken találhatók. Ezek az úgynevezett kunhalmok (Király-halom, Pap-halom…). Mint ismeretes, a halmok ősi temetkezési helyek voltak.
Nagyapáink mondják, hogy a halmokon nagyobb, egészségesebb a fű, de az állatok sohasem legelik azt le, inkább elkerülik. Amikor felmegy az ember egy ilyen halom tetejére és ott leül, nyugalom járja át. Megérzi, milyen parányi része ő a természetnek, és szeretet tölti be a lelkét. Egyes kutatási eredmények szerint e halmokon megnő a rezgések száma.
Mondák regélnek arról, hogy Attila királyt hármas halomba temették. A legismertebb monda alapján pedig hármas koporsóba, a Tisza medrébe. Bármelyik mondának is van több valós eleme, Tiszaderzs vidéke mindkét esetben lehetséges helyszíne lehet a nagy király nyugvóhelyének.
Nagyapáink mesélik, az sem elképzelhetetlen, hogy előkerülnek az ősi vallásához mindhalálig hű Tonuzoba herceg csontjai, aki bár népével együtt telepedett erre a tájra, a keresztény hitre nem volt hajlandó áttérni. Ezért aztán Szent István királyunk őt is, feleségét is élve eltemettette. Leszármazottja az a Ders nevű személy, akiről még Árpád-házi királyaink korában a falut elnevezték…
Az első keresztútnál balra tekintve a kora középkori eredetre utaló, román stílusú Mária-templom köves romjaira bukkanunk.
Nagyapáink mesélik, hogy a domonkosrendi templomot Rabutin tábornok rombolta le az 1700-as évek elején. Azóta a körülötte kialakult dús növényzetű kert baglyok menedéke. Éjszakánként az ő szempárjaik világítanak a sötétben. Talán így van.
Tény azonban, hogy a ’30-as évek idején ásatásokat végeztek, és előkelő gazdag avar törzs maradványaira bukkantak: bronz- és rézveretes használati tárgyak kerültek elő a föld mélyéből.
Nagyapáink mondják: hát persze, hogy avar rokonaink is letelepedésre alkalmasnak találták ezt a helyet! Csak szét kell tekinteni!
Nem is megyünk még tovább, csak széttekintünk. Az ősi temető néhány megmaradt sírja között felfedezzük Hrabovszky György 1848-as szabadsághős síremlékét.
„Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak…” – írta Petőfi Sándor. És itt Tiszaderzsen ez valóban beteljesül évről évre. Nem kell nagy utat megtennünk. A romtemplomtól mindössze a következő kereszteződésig, ahol ismét balra nézve egy régi kúriát, a Borbély kastélyt látjuk. Mária Terézia 1745-ben adományozta ezt a területet Borbély Balázs földbirtokosnak, hűségéért. E család támogatásával épült fel a község református temploma 1795-96-ban. A Borbély kastélyt alagút köti össze a Romtemplommal.
Nagyapáink mesélik, hogy ezen az alagúton át lehetett menekülni, vagyont menekíteni. A romtemplom területe szent helynek számított. Senki idegen nem feltételezte, hogy ezen a sérthetetlen helyen, lenn a mélyben elrejtett kincsek lehetnek.
Sokan megpróbáltak végigmenni az alagúton, feltárni kincseit. Senki sem járt sikerrel. A makacsabbak odavesztek, a félénkebbek visszafordultak. Egy bizonyos: az alagút létezik. Várja a bátor felfedezőket.
A település népi kultúráját a halászat, vessző- és gyékényfonás, csipkeverés, vályogvetés, fafaragás, rongypokróc szövés jellemzik, melynek csekély számú képviselője még ma is akad: a régi derzsi szokásokat eleveníti fel az óvoda, az iskola, az Öregék Napközi Otthona, a Művelődési Ház és a helyi egyesületek. Jeles ünnepeinken emlékezünk.
A falu központjába érve az út háromfelé ágazik. Ha a legidősebb királyfi jobbra fordul, a Tiszaszentimre – Karcag felé vezető úton mehet tovább. Erre láthat még kunhalmokat, gémeskutat, szőlőket kunyhókkal…
A középső királyfi, ha egyenesen megy tovább, a falu határában felfedezheti a Cserőköz természetvédelmi területet. Az ugyancsak ingoványos ártér a Tisza szabályozása után is megmaradt érintetlen területként.
Nagyapáink mesélik, évszázadok alatt ide lehetett menekíteni asszonyt, gyereket, jószágot török elöl, tatár elől, labanc elől, a nehéz időkben. Csak a helyiek ismerték a járást. A titok nemzedékről nemzedékre szállt. Nem is avatták be még az odatelepülőket sem. Ma is számon tartják, ki a derzsi születésű és ki nem az. Ki hova valósi.
A tudósok szája tátva maradt a csodálkozáskor 1996-ban, amikor a már száz éve kihaltnak hitt kosbor nevű növényre találtak a Cserőközben. Élővilága gazdag, változatos.
A legkisebb királyfi a falu központjából, ha balra indul: a Tisza folyó felé veszi útját. Az öreg nyárfák, diófák szegélyezte út mentén megcsodálhatja az idei vetés fejlődését, majd eljut a vízhez. Egyedülálló környezetben találja magát. A tó nyugodt vizéből legendás méretű halakat igyekeznek kifogni a horgászok. Kissé távolabb „úszó zöld” szigetek mutatják be a buja természet gazdagságát. Mögöttük az „élő” Tisza hömpölyög. Ezen a helyen tudja a csónakázó a legrövidebb úton elérni a folyót. A szigeteken pedig a maga ura lehet a sátrat állító, pihenni vágyó ember.
Nagyapáink mesélik: régen ittunk a Tisza vizéből!
„Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza!”
Mi azt mondjuk: csudaszép az otthonunk és a környéke. Jöjjön Tiszaderzsre, ha békés pihenésre vágyik!
