Tavaly a tiszafüredi Kiss Pál Múzeumban Tiszafüred 7000 éves történetéről nyílt kiállítás. Az I love Tisza-tó magzinunk 2018-as nyári számában foglaltuk össze a kiállítás anyaga alapján a város történelmét.
A Kiss Pál Múzeumról
A Kiss Pál Múzeum eredetileg a Lipcsey nemes család kúriája volt, amelyet 1840 körül emeltettek. A család az 1700-as évek elejétől kezdődően élt Tiszafüreden. Lipcsey Imre – a kúria építtetője – 1849-ben helyettes kormánybiztos volt. Kossuth Lajos 1849 tavaszán három alkalommal is megszállt itt. Az épület 1953-ban lett múzeum: ekkor vette fel Kiss Pál 1848-49-es honvédtábornok nevét, aki Tiszafüreden az örvényi úti temetőben nyugszik (1809-1867 között élt).
A plébános régész
Élt Tiszafüreden egy Endre tiszafüredi római katolikus plébános, akit Tariczky Endrének hívtak. A város a 2018-as évet az ő emlékévének nyilvánította. Ő volt az, aki megalapozta a múzeum elődjét, a Tiszafüred-vidéki Régészeti Egyletet, amit 1877-ben lokálpatrióták alapítottak. 1872-ben Tariczky Endrének feltűnt, hogy mennyi réges-régi használati tárgy kerül elő a föld alól. Neki köszönhetően megkezdődtek a környék első ásatásai. Az itt talált tárgyakat ő kezdte el rendszerezni, összegyűjteni.
A feltárások
A Tisza-tó építésekor már nagyobb lehetőség volt a feltárások folytatására, hiszen ha majd egyszer a víz uralja a területet, akkor lehetetlen lesz felkutatni az értékeket. A Magyar Nemzeti Múzeum vezetésével 1965-től megkezdődtek a feltárások: a Tiszaörvényi Templom-dombon, a Majoros-halmon és az Ásotthalmon. Az akkor már jól ismert bronzkori lelőhelyeken kerültek elő a jelenleg is megtekinthető „rejtőzködő kincsek”.
Izgalmas leletek
A régészeti leletek szerint Tiszafüred és környéke már az újkőkorban is lakott volt. Az Alföldön élt embercsoportok temetőinek a maradványaira már Tariczky Endre rálelt Ásotthalmon és Hardicsadűlőben, a Kenderföldeken, illetve a Morotvaparton. Az ide települt emberek számára a Tisza közelsége és a mellette lévő magas part tökéletes helyet biztosított a földművelésre, otthonaik megépítésére. Ekkor négyszög alakú vagy ovális épületeket emeltek, amelyeket náddal-sással fedtek be. Az egykori, kezdetleges állattenyésztés és földművelés emlékei is előbukkantak a földből. A Morotvaparton előkerült egy élelemtároló edény töredéke, amely alul nagy mennyiségű kagylóhéjjal volt tele, a tetejére pedig egy zsugorított emberi csontvázat helyeztek. A körülmények arra utalhatnak, hogy ezek a tárgyak valamilyen fontos kultikus szertartás során kerülhettek a földbe.
A rézkorból is maradtak ránk leletek. Tiszafüred környékén, 1839-ben Tiszaszőlős lakói több rézkori sírra bukkantak a folyó partfalában. A sírokban talált ékszerek közül sok eltűnt, de a megmenekült körülbelül 460 grammos aranytárgyak Bécsbe kerültek. Az akkori feljegyzések arany markolatú tőrről, arany korongokról, karperecekről, gyűrűkről, gyöngyökről, csattokról, karikákról és egy sisakról szóltak, amelyek után Tariczky Endre is kutatott. Az egyik megtalált sír egy jelentős befolyással bíró törzsfő vagy nemzetségfő nyughelye lehetetett.
Ebben az időben kezdődött a „kurgánok” építése, amelyeket mai szóval kunhalmoknak nevezünk. A temetkezési metódust a keletről érkező, nomád népek hozták magukkal az Alföldre. A halmokhoz tartozó sírgödröket deszkával fedték le, amelyben a halottakat szőnyegekre fektették, textilekbe csavarták, majd vörös okker festékkel szórták meg. A sírt néhány méter magas, hegyes, kúpos földhalommal borították. Azonban, e dombok magyar elnevezése helytelen. Ezt a nevet a 19. században kapta, abból a téves feltételezésből, miszerint a kunok építették őket. Tiszafüred környékén 32, Szolnok megye tiszántúli területein 233, az egész Alföldön közel 1700 halom feltérképezésére került sor az elmúlt évtizedekben.
A bronzkor egykori településeiből a 6–8 méter magas halmok metszetében, akár 16 korabeli települési réteget is meg lehetett figyelni a környékbéli ásatásokon (Jászdózsa-Kápolnahalom, Túrkeve-Terehalom, Füzesabony – Öregdomb). Másutt, az előzőeknél kisebb bronzkori települések Poroszló-Aponhátról és Tiszaszőlősről (Alsórétipart, Csontospart, Csákányszeg) ismertek. A tiszafüredi Ásotthalom nevű lelőhely az újkőkor óta településként használt domb. A Tisza mára már kiszáradt egykori medre közelében, a Debreceni út városból kivezető szakasza mellett található az a kincses halom, amely Tariczky Endre Egyletének a kedvenc ásatási helyszíne volt 1879–1882 és 1900–1912 között. A halom igen nagy részét elhordták gáterősítési munkálatokhoz, így a kincseiből alig maradt az utókor számára.
A vaskori Tiszafüred területén kelták is laktak. Temetkezésükre és egykori házaikra utaló nyomok Egyeken és Tiszaszőlősön, valamint Tiszafüreden a Fertői-halmon, a Hardicsa-dűlőben és a Morotvaparton kerültek elő. Az 1984-ben feltárt három település azt mutatta, hogy a földbe mélyített téglalap alakú házban a jellegzetes kelta fém (vas ekepapucsok, sarlók) és kerámia leletek mellett egy speciális, nagyon ritka edény is előkerült. Ez egy többnyílású áldozóedény, amelyen kerek emberi maszkok láthatók. A nyílásokon öntötték bele a folyadékokat, amelyek a középső, nagy részben keveredtek össze – vélhetőleg termékenységi szertartásokon használhatták ezt.
A római korban itt megtelepedő szarmaták hagyatékai szinte az egész mai Tisza-tó környékén megjelentek. Ásotthalom, Hardicsa-dűlő, Jámbor-tanya, Kenderföldek, Morotvapart, Tiszafüredi főcsatorna partja, Abádszalók, Egyek, Kisköre, Poroszló, Sarud, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszanána, Tiszaszőlős és Tiszavalk is lakott volt abban az időben. Ennek az oka a Tisza közelsége és az itteni folyami átjáró volt.
A népvándorlás korából a Morotvaparton talált település házai közül az egyik roppant érdekesnek bizonyult, hiszen egy csontmegmunkáló és szövőház érdekes nyomaira bukkantak. A földbe szúrt, fából készült szövőszékeken a függőleges szálak megfeszítésére és csoportosítására használták az agyagból készült nehezékeket, a láncfonalak alsó végére kötözve. A Majoros-halom nevű homokháton Garam Éva régész egy 1281 sírból álló avarkori temetőt tárt fel 1965 és 1972 között. A sírokban több mint 40.000 db kerámia, fém, csont és üvegtárgy lapult, amelyekből megtudható, hogyan éltek a 7-8. században errefelé.
A honfoglalás korából is maradt az utókorra nem kevés lelet. Tiszafüreden, a Debreceni út mellett, a Kenderföldek nevű lelőhelyen egy nagyobb, 115 honfoglalás kori sírt sikerült feltárnia Fodor István régésznek. Ez egy jellegzetes köznépi temető részben elpusztított maradványa volt. A leggazdagabb sírban egy nő feküdt. Ruhájára kerek vereteket és kettős csüngőket varrtak. Nem messze innen lovas temetkezésű sírokat is találtak, bennük a jellegzetes ékszerek, ruhadíszek, lószerszámok mellett előkerült egy ritkaságnak számító ezüst tarsolylemez, egy ezüstszegecsekkel díszített csizma, valamint ezüstlemezekkel díszített nyergek is.
A középkori Tiszafüred nevét a forrásmunkák 1273-ban említik először, Fyred Villa néven, a nagyváradi püspök halászfalujaként. A Füred név eredetileg a fürj madár nevének für/fűr/fir alakjából származik és jelentése: fürjes. Mária Terézia 1744-ben mezővárosi rangot adományozott a településnek, amely csak a 19. században indult meg az ipari fejlődés útján, az 1833-ban megépült első állandó Tisza-híd és az 1891-ben megépült Füzesabony-Debrecen vasútvonalnak köszönhetően.
Az összeállítás a kiállításra készített füzet felhasználásával készült.