Tisza-tó története élővilág Történelem Túra tiszafüred

A Tisza-tó legöregebb fája: a Százéves fa

Egyik alkalommal, amikor a Tisza-tavon jártam, egy ismerősöm megemlített egy fát, ami már több mint százéves. Érdekessége, hogy száz évvel ezelőtt is Százéves fának hívták, valamint az, hogy egyesek szerint létezik, mások szerint nem. Utánajártunk az igazságnak és megtaláltuk a matuzsálemet.
Egyik alkalommal, amikor a Tisza-tavon jártam, egy ismerősöm megemlített egy fát, ami már több mint százéves. Érdekessége, hogy száz évvel ezelőtt is Százéves fának hívták, valamint az, hogy egyesek szerint létezik, mások szerint nem. Utánajártunk az igazságnak és megtaláltuk a matuzsálemet.

IMG_4796-01

Kovács Janka

– Arra található a Százéves fa, aminek ez is a neve. Csak télen lehet megnézni, sőt akkor legkönnyebb eljutni hozzá, amikor befagy a tó vize. Az év többi szakaszában viszont szinte lehetetlen. ”– emlékszem, ezek volt az első mondatok, amit hallottam róla. Mivel hajtott a kíváncsiság, tovább érdeklődtem a Tisza-tó környékén élő emberektől, mások is ismerik-e. Nem sok igen választ kaptam, így én is elbizonytalanodtam a létezésében. Majd januárban felhívtam Ferit, hogy elvezetne-e a fához és mesélne-e többet róla? A válasz egy óriási igen volt! Napokig figyeltük az időjárás-előrejelzést, hogy mikor lesz alkalmas a terep a fához történő zarándoklatunkhoz.

A fa nem mutatja meg magát bármikor. A nyári vízszint miatt az odavezető út egy része víz alá kerül, valamint a szúnyogoknak is kedvelt élőhelye szokott lenni a terület, ezért nemcsak lehetetlen, de veszélyes is odamenni. Télen az alacsony vízszint miatt, és ha kellőképpen befagy a tó, már jobb a helyzet, hiszen Tiszafüredről indulva néhány kilométeres gyaloglással könnyen odajuthatunk a jégen. Ezen a télen nem volt ilyen hideg tél, ezért Andrási Lőrinc, a Tiszafüredi Földtulajdonosi Vadásztársaság elnöke az erdő egy részéig terepjáróval vitt be bennünket. A két helyi lakos jól ismeri a tavat, sőt azt is, milyen volt az élet a terület elárasztása előtt.

– Legelőször gyerekkoromban jártam itt. A szüleim is ismerték a fát és az az érdekes, hogy ők is Százéves fának hívták, ami arra utal, hogy nagyon régi lehet. A fa megtekintése számunkra egy hétvégi kirándulócél volt. Abban az időben még nem töltötték fel vízzel a tavat és csónakkal, majd gyalog jöttünk el ide – idézte fel az emlékeit Feri. Mivel már régen nem járt erre és az egykori csapást is visszafoglalta a természet, így az égtájak és az emlékek alapján kellett tájékozódnunk.

Indulás előtt megkérdeztem az egyik vadászkollégát, hogy pontosan merre is menjünk, mert már én is nagyon-nagyon régen jártam itt – mondta Lőrinc. A kollégák sem emlékeztek pontosan az útra, de azt mondták, hogy egy nyúlgátat kell keresni, amelynek a vonalában juthatunk el a fához. Ahogy közeledtünk, egyre ismerősebbé vált mindkettőjük számára a hely. Megtalálták a szóban forgó gátat és néhány percnyi séta után megpillantottuk a távolban. A fák vadhajtásain átverekedtük magunkat, átbújtunk egy kidőlt fa alatt és már meg is érkeztünk magához, a Százéves fához.

IMG_4763-01

Lenyűgözött a monumentalitása és főként az, hogy mennyit tudna mesélni az elmúlt évszázadokból. Hajdanán nem volt ilyen bozótos a környezete, és mint megtudtam, a helyiek gyakran jártak ki ide.

– Sajnos feledésbe merült a fa, mert akik igazán sokat tudnának mesélni róla, azok már nem élnek közöttünk – mondták alkalmi túravezetőim, akik olyan jól ismerik a környéket, mint a tenyerüket, hiszen itt születtek és nőttek fel, ezt az erdőt is gyakran járták. A bozót miatt kissé nehéz volt körbejárni a fát, figyelni kellett, hová is lépünk. Mindenesetre vittünk magunkkal centit, és nehézkesen ugyan, de sikerült lemérni a fa kerületét, ami hat méter volt! Kiszámoltuk az átmérőjét, ami két méterre jött ki.

IMG_20190124_103240-01

A Tisza-tó szívét, a Kiskörei Vízlépcsőt 1973-ban adták át, míg a tó 1978 óta létezik. Ahogy azt a tavalyi lapszámunkban megírtuk, eredetileg négy duzzasztási szintet szerettek volna végrehajtani, de ebből két és fél valósult meg. Az első 1973-tól 1978-ig, amikor még csak a mederben volt víz. A második 1978-tól zajlott (másfél méterrel emelték meg az akkori vízszintet), ekkor kapta meg a tó a végleges formáját. 1984-ben ismét másfél méterrel tervezték megemelni a szintet, de az nagyon sok plusz munkát jelentett volna (kivágni az erdőket, elszállítani a fákat, stb.), ezért végül csak 25 cm-t emeltek rajta. Talán emiatt lehet az, hogy feledésbe merült a fa és manapság ezért nem tudnak róla olyan sokan.

Ugyan vannak, akik nem ismerik, de többen is megerősítették azt a fával kapcsolatos helyi legendát, miszerint tilos kivágni – amióta él a fa, ezt mindenki betartotta. A másik elképzelés szerint az 1800-as években tájékozódási pont volt, aminek megpróbáltam utánajárni. A Magyar Királyság második katonai felmérésének, 1819-1869 között készült térképe vélhetőleg jelzi a fát. Ezidőtájt a gémeskutak, a magas fák, a templomtornyok vagy az útszéli keresztek mind a tájékozódást szolgálták, amelyeket jelöltek is. Ha megnézzük ezt a térképet, szinte ugyanott jelölnek egy fát, mint ahol a Százéves található. Persze elképzelhető, hogy ez nem az, ám a hasonlóság és a közelség miatt nagy a gyanúnk, hogy akár ez is lehetett, sőt az is alátámasztja a szóbeszédet, hogy a Tisza közel van hozzá, így a vízről is látni lehetett.

Illusztrációnak

– Pár éve télen, egyik ismerősöm a Tiszán csónakázott és azt mondta, hogy látta még a Százéves mindkét ágát. Igaz, nehezen volt kivehető és csak az a szem látja, amelyik tudja, mit kell keresni – említette Lőrinc. Ahogy láthattuk, eredetileg két vaskos ága volt, de mára csak egy maradt, úgyhogy néhány évvel ezelőtt törhette le egy nagy vihar, illetve a fa egészsége sem a legjobb már. Kissé korhadt és eléggé kiszáradtnak is tűnt: a letört ága, ami annyi időn át kiállta a természet próbáját, most ott hevert mellette. Azonban a fa nem volt magányos, mert több odút is felfedeztünk rajta. Lőrinc említette, hogy sok-sok évvel ezelőtt éppen egy vadászat során erre járva ugrott ki a nagyobbik odvából egy vadmacska – tehát korábban lakták is az állatok.

Rengeteg fényképet készítettünk a fáról, bemértük a földrajzi koordinátáit is (47°38’01.0″N 20°43’07.9″E), hogy legközelebb könnyebben eljuthassunk hozzá. Hihetetlen energia áradt belőle és lehet, hogy sok év után mi voltunk az elsők, akik meglátogatták. Rossz állapota miatt pedig az is elképzelhető, hogy az utolsók.

IMG_4770-01

 

A cikk az I love Tisza-tó magazinunk 2019-es tavaszi számában jelent meg.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: