A rejtélyes tiszaszőlősi aranykincsek emléke

1839. június 13-án több kilogramm aranykincs került elő Tiszaszőlős alatt, az ártérben. Jobbágyasszonyok találtak a leletre, az arany híre pedig bejárta a környéket és csupán néhány darab maradt fenn az utókor számára. Makkay János régész járt utána a kincsek történetének, az ő írásából szemezgettünk.

Scan10003 másolata

Tiszaszőlős mellett, az ártér és az Aszóhát találkozásánál széles, akácfákkal kísért dűlőút haladt a faluba. Az Aszópart dűlőút felé eső oldala még a mai napig igen meredek és régi, valamint új omlások nyomai láthatók. A tiszaszőlősi aranykincsek históriája itt kezdődik. A történet szerint – ami talán az egyik legmegbízhatóbb pont – 1839. június 13-án a szőlősi jobbágyasszonyok ezen a dűlőúton jöttek haza a mezőről, kalászgyűjtésből.  Az akkori aszályos évnek köszönhetően, már túl lehettek az aratás első felvonásán. A munkában kimerült asszonyok megálltak lábat mosni az ártérszéli egyik kiöntésben, amikor észrevették, hogy valami csillog a legutóbb, víz által megbontott parton. Sajnos, nem maradt fent egyetlen forrás sem arról, hogy ők mennyi aranyat hoztak el akkor, de amint visszatértek a faluba, hírt adtak a felfedezésről. Természetesen megindult a falu népe, szinte egy emberként rohantak kincset keresni. A korabeli feljegyzések szerint olyan mértékű volt a kincskeresési láz, hogy a nyári időben még aratómunkást se lehetett találni a faluban. Mindenki ásott, tülekedett a helyszínen.

A keresés június 13-tól egészen 21-éig biztosan eltartott, hiszen még aznap is találtak a falubéliek aranyat a területen. A visszaemlékezések szerint ekkor történhetett az, hogy a partoldalt mélyebbre ásva egy férfi- és egy lócsontvázra is rábukkantak. A férfiről csak úgy beszéltek később, hogy ő „egy hajdan nagyhatalmú férfi volt, az aranyvértes lovag”, hiszen a paripájának csontjait is megtalálták. A megtalálókat később megszólaltatva azt nyilatkozták, hogy „a férfi fején sisak vagy valami ahhoz hasonló sapka volt aranyból, mellén pedig arany vért hevert”. Beszéltek még aranymarkolatú kardról és lovának ugyancsak aranyból kivert szerszámzatáról is.

Az akkori kutatásban résztvevők egy részét lehet csak ismerni név szerint: négy nőt és hat férfit. Nemes Gyarmaty Sándor vezette a csoportot, a partfalba való beásást az ő sürgetésére hajtották végre. Ők később ellentétesen nyilatkoztak arról, miket is találtak pontosan, ám mindegyikük beszámolt egy kőtálról, egy buzogányról, vas kardpengéről, valamint apróbb vastárgyakról és egy agyagkehelyről. Ezeken kívül pedig csak aranyat találtak. A falubéliek vélhetőleg több kincset találtak annál, mint amennyit bevallottak, és csak az ő elmondásuk alapján lehet rekonstruálni, milyen korból kerültek elő az értékes leletek.

Scan10001

Mivel az Aszópart az Elek család tulajdonát képezte abban az időben, ezért nekik volt kötelességük bejelenteni a kincsek létezését a Császári és Királyi Sóhivatalnak. Ám, nekik senki nem szólt a kincsek megtalálásakor, csak később tudták meg, mit rejtett a föld. Június 30-án érkezett meg a Heves megyei királyi ügyész, Nagy Ferenc, de már csak a bejelentő Elek Salamonné birtokában levő tárgyakat foglalhatta le, amelyek hamarosan Bécsbe jutottak. Az Elek család tulajdonában azonban maradt még a kincsből Elek Menyhért táblabírónál, Elek Salamonné legidősebb fiánál. Elek Menyhért ellen 1841-ben vádat emelt a magyar királyi ügyészség a nála jogtalanul levő kincs kiszolgáltatására. Mint kiderült, a tiszaszőlősi kincs Bécsben levő darabjai nem egészültek ki az Elek Menyhértnél levőkkel.

Csak a Bécsbe került aranytárgyakat vizsgálták, ám a helyszínre nem érkezett ki egy archeológus sem. Az első, aki a megtalálás helyszínén kutatott, Tariczki Endre volt, Tiszafüred egykori plébánosa, aki véletlenül került kapcsolatba a lelettel. Harminchárom évvel a lelet első felbukkanása után, 1872-ben éppen a falu határán hajtott át lovas kocsival, amikor észrevette, hogy a vályogvető cigányok a földön valamit nagyon figyelnek. Kiszállt, hogy megnézze: kiderült, hogy emberi csontokat találtak. Beleástak a partoldalba, és ott egy magas termetű férfi és egy ló csontvázának darabjaira, továbbá egy fekete serlegre leltek. Már ekkor kiderült, hogy az 1839-es aranykincs is innen került elő. A plébános feljegyzései az esetről igen pontosnak bizonyultak. Később jobban beleásta magát a témába és megvizsgálta a partszakasz felszíni formáit, kikérdezte a tanúkat, jegyzeteket készített a visszaemlékezések alapján a talált tárgyakról.

Makkay János régész mintegy száz évvel később vette kezébe az ügyet és azt állapította meg, hogy ez lehetett a hazánkban valaha talált egyik legnagyobb aranykincslelet. Szerinte az Elek-család a tulajdonában maradt tárgyakat végül eladták hamis találási hellyel, mojgrádi kincsként a kolozsvári Nemzeti Múzeumnak, ahonnan legszebb darabjai Bukarestbe kerültek. Kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a leletek egyik része a rézkorból, az i.e. 3. évezredből származik, másik része a csontokkal együtt a 6. századból, a Népvándorlás korából, ami egy gepida fejedelem sírja lehetett. Az 1985-ben kiadott könyvében ezt írja:

Arra kell tehát következtetnünk, hogy Tiszaszőlősön egy egészen ritka véletlennel állunk szemben. I.e. 2300 körül a földbe rejtettek egy csaknem csupa aranytárgyból álló rézkori kincset, és pontosan annak a helyén temettek el három évezred múltán egy népvándorlás kori fejedelmet, és a kettőt együtt találták meg 1839-ben.”

Azonban még a XX. században is bukkantak elő kincsek Tiszaszőlősön, egy földmunka során. 1961-ben számolt be Csalogh Zsolt arról, hogy talajgyaluzás közben, a Csákány szeg nevű határrészén felszínre került 40 hulladékgödör, melyek csontokat, cserépedények darabjait, törött szerszámokat tartalmaztak. A gödrök sokszor házak romjaiból lettek hulladékgödrökké, s így a lakóházak formáját is rekonstruálni lehet. Az itt élők ismerték a csontból faragott tűt, az árat, a szarvasagancskapát, a kőből csiszolt baltát, a fenőkövet, az őrlőkövet, a hasított kés és sarlópengét.

A dombon 4 különböző korban laktak őskori emberek. Legkorábban 4,5 ezer éve a kőkori ember, 4000 éve a rézkori, 3700 éve a bronzkori és végül 2500 éve a szkíták lovas népe. A szkíták temetőjében 10 sírt ástak ki, melyekben az oldalukon fekvő halottak mellett ékszereket és edényeket is előkerültek.

 

A tiszaszőlősi aranykincseket a mai napig hazánk legnagyobb méretű aranyleleteként tartják számon, ám az akkor élők nem tudták felmérni ennek eszmei értékét, csupán az anyagit. Eddig arról nem volt más feljegyzés, hogy az 1839-es megtalálás előtt volt-e hasonló eset. Lehet, hogy számtalan sírt és kincset rejt a föld Tiszaszőlős alatt és mind arra vár, hogy a megfelelő időben szemünk elé kerüljön.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s