fbpx
Tisza-tó élmények

Ismét rekordszámú kerékpáros érkezett a Tisza-tóra

A Kiskörei Vízlépcsőnél 2008 óta mérik az áthaladó kerékpárosok számát, valamint pár éve egy kérdőív kitöltésének a lehetőségét is felajánlják nekik, amelyben a szokásaikról kérdezik. Fejes Lőrinc, a Kiskörei Szakaszmérnökség vezetője számolt be a rekordról.
A Kiskörei Vízlépcsőnél 2008 óta mérik az áthaladó kerékpárosok számát, valamint pár éve egy kérdőív kitöltésének a lehetőségét is felajánlják nekik, amelyben a szokásaikról kérdezik. Fejes Lőrinc, a Kiskörei Szakaszmérnökség vezetője számolt be a rekordról.

KÉPCSERE

Szinte minden évben megdőlnek az előző évi rekordok és ez 2018-ban sem volt másképp. Heti és havi bontásban számláljuk a kerékpárosokat, és tavaly 56.959-en haladtak át Kiskörénél, ez közel kétszerese a 2017-es számlálásnak – kezdte Fejes Lőrinc. A statisztikák szerint az év minden hónapjában bicikliztek a Tisza-tó töltéskoronáján, ám az látszik, hogy az igazi szezon májustól szeptemberig tart. A néhány éve elindított gátzár kezdeményezése is jót tett a tisza-tavi kerékpáros turizmusnak, hiszen az autóforgalom lecsökkentése miatt zavartalanul haladhat a kétkerekűek forgalma. Ugyan az autóval érkező horgászok is felmehetnek a gátra, ám a kerékpáros sorompóknak köszönhetően nem tudnak körbe menni azon és így nem zavarják a bicikliseket.

A kérdőívben olyan kérdésekre adhattak választ, mint a kerékpárutak minősége, mennyire használják ki a számukra létrejött szolgáltatásokat, valamint melyik volt számukra a legérdekesebb szakasz.

2018-ban a kerékpárutak állapotát a megkérdezettek 66,36%-a találata megfelelőnek, míg 2017-ben 70,57% vélekedett így. Tavaly 85,05% tartotta tisztának és rendezettnek, míg az előző évben 90,24% mondta ugyanezt. A következő érdekesség a bal vagy jobb parton, valamint a közel 70 km-es kerékpárút körbetekerése. 2018-ban a bal partot 12,15% választotta, a jobbot 20,56%, míg mindkettőt 67,29%.

A megnövekedett kerékpáros forgalom miatt egyre több szolgáltató épített ki számukra lehetőségeket. Több válaszadó is jelezte, hogy hiányolják a vízvételi lehetőségeket, a mosdókat, a WC használatát, így a szakaszmérnökség ezzel kapcsolatban felvette a kapcsolatot a kikötőket és strandokat üzemeltetőkkel. Mint kiderült, mindenütt biztosítanak számukra ilyen lehetőséget, sok helyen ingyenesen is! Az elmúlt években egyre többen használják ki ezeket, 2017-ben a megkérdezettek 72,39%-uk, míg 2018-ban 78,52%-uk, és ezek színvonalát 2018-ban pedig 90%-osra értékelték!

A minőségen túl érdekes demográfiai adatok és tájegységi tagozódások is kitűnnek a kérdőívből. 2018-ban a válaszadók 46,73%-a volt nő, míg 53,27% férfi. Tavaly legtöbben Budapestről érkeztek, valamint a Duna-Tisza közének északi részéről, majd a sorban harmadik helyen a Tiszántúl északi része áll, míg a legkevesebben a Balaton térségéből jöttek kerékpározni. Életkor szempontjából legtöbben a 41 és 50 év közöttiből, illetve a 31 és 40 közöttiek látogatják meg kerékpárral a tavat. A haramdik helyen az 51 és 60 éves korosztályból jönnek a legtöbben, míg 20 és 30 között csak a negyedik legnépesebb tábor.

A kérdőív kitért arra is, hogy mi az, amit felkeresnek útjuk során. A válaszadók adataiból kitűnik, hogy a Kiskörei Hallépcső végzett az első helyen, a másodikon a Kiskörei Vízlépcső, a harmadikon pedig a Poroszlói Ökocentrum. Arról is kérdezték őket, hogy mely útszakasz tetszett nekik a legjobban: sokan a „minden” válaszlehetőséget jelölték meg, valamint azt az útszakaszt, amelyen a legtöbb és legnagyobb látványosság található. Itt az első helyen a Kiskörei Hallépcső végzett, a másodikon az Abádszalók – Kisköre – Poroszló szakasz és a „minden” válaszlehetőség, ami az egész utat jelentette, a harmadik helyen áll.

1 hozzászólás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: