Október 27-én vehette át az elsimerést a táncegyüttes a VIII. Kádár Ferenc Országos Népzenei és Néptáncversenyen.
Október 27-én a Tiszafüredi Ifjúsági Néptáncegyüttes és a Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola táncosai vettek részt a VIII. Kádár Ferenc Országos Népzenei és Néptáncversenyen. Az évről évre egyre népszerűbb és nívósabb rendezvényen az ország legjobb táncegyüttesei, táncos szólistái mérettethették meg magukat – számolt be az elismerésről Bekecs Sándor, az táncegyüttes vezetője.
A hónapokig tartó kemény felkészülés meghozta gyümölcsét, hiszen az együttes Táncok a Hortobágy vidékéről című koreográfiája Arany fokozatú minősítést ért el. A versenyen az iskola néhány táncosa szólóban is megmutatta magát a szakmai zsűri előtt. Nagy Máté gyermek korcsoportban gömöri férfitáncokkal ezüst, Nagy Kata felnőtt páros kategóriában vajdaszentiványi táncokkal ezüst, Bekecs Sándor felnőtt szóló kategóriában decsi verbunkkal arany, Takács Zoltán ifjúsági páros kategóriában arany minősítésben részesült. Takács Zoltán kiemelkedő teljesítményével különdíjban is részesült.
Szinte ki se pihente még a csapat a verseny fáradalmait, másnap reggel már indult is Nagyvisnyóra egy három napos továbbképzésre. Az iskola hagyományos őszi táborában a tiszafüredi, kunhegyesi és abádszalóki tagozatok táncosai vettek részt. A táborban az új táncanyagokat megismerése mellett túráztak, játszottak is a gyerekek. Az estéket közös éneklés és táncház zárta.
Az iskola az idei esztendőben is szeretettel vár minden kedves érdeklődőt adventi műsorára a Benedek Gábor Városi Sportcsarnok és Szabadidőközpontba 2018. december 16-án. A 17:00 órakor kezdődő előadáson a tiszafüredi néptáncosok apraja-nagyja színpadra lép. A műsorra a belépés ingyenes.